Kiss László csillagász kapta Az év ismeretterjesztő tudósa díjat

Kiss László Széchenyi-díjas csillagász, kutatóprofesszor kapta idén Az év ismeretterjesztő tudósa díjat.Dürr Jánosnak, a Tudományos Újságírók Klubja elnökének indokolása szerint ebben az évben azért esett a választás Kiss Lászlóra, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatójára, mert a neves kutató "nemcsak tudományterületének kiválósága, hanem tudásának közkinccsé tételét is a szívügyének tekinti" - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

    
Kiss László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, egyben a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke elsősorban a csillagok szerkezetével és fejlődésével foglalkozik. Szakterülete a csillagpulzáció, a szoros kettőscsillagok kölcsönhatásai, valamint a csillaghalmazok asztrofizikájának kiemelt kutatása, továbbá a bolygók keletkezése és az exobolygók vizsgálata űrcsillagászati módszerekkel.
   

Kiss László az MTA Lendület-programjában más csillagok körül keringő bolygókat vizsgált, jelenleg részt vesz a Kepler-űrtávcső asztroszeizmológiai konzorciumának a munkájában, de egy különleges hármas csillagrendszer felfedezésében és jelentőségének értelmezésében is kulcsszerepet játszott. 2012 óta a CHEOPS-űrtávcső előkészítésében és tudományos programjának kidolgozásában dolgozott, majd a 2019-es pályára állítást követően a várhatóan 2024-ig működő európai űrteleszkóp tudományos hasznosítására fókuszál.
  

Mint írják, Kiss László rendkívül fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést, hogy tudását átadja a fiatal generációnak: számos diákprojekt, diplomamunka és doktori dolgozat témavezetője, de a XIII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia szakmai koordinátora és feladatkitűző tudományos bizottságának elnöke is volt.
   

2006 óta, a csillagaszat.hu hírportál főszerkesztőjeként az általa irányított csapat tevékenységének eredményeit olvasók százezreihez juttatja el. Az év ismeretterjesztő tudósa díj átadására és a díjazott hagyományos előadására egy későbbi időpontban kerül sor, a járványhelyzettől függően.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com