Kiss László: egy elméleti és két klasszikus megfigyelő csillagászt díjaztak idén
Kiss László felidézte, hogy Roger Penrose a 60-as években négy-öt nagy hatású cikket is publikált a fekete lyukak keletkezési módjáról, az égitestek úgynevezett gravitációs összeomlásáról. Ez akkor következik be, amikor egy test elveszítve belső egyensúlyát összeomlik, és hogyha kellően nagy tömegű, akkor ezt az összeomlást a jelenleg ismert fizika egyetlen egy kölcsönhatása sem képes leállítani, így az objektum, például egy nagytömegű csillag, a legvégén fekete lyukká alakul át.
Hozzátette: az elmélet alapjai visszamennek az Albert Einstein által kidolgozott általános relativitáselméletig, így Roger Penrose esetében ki is emelte a Nobel-bizottság, hogy Einstein után ő járult hozzá a legjobban ahhoz a területhez, amely azt kutatja, hogy mi történik nagyon erős gravitációs térben az égitestekkel.
Reinhard Genzel és Andrea Ghez a legmodernebb technológiákat felhasználva azonosítottak egy szupernagy tömegű fekete lyukat a galaxisunk közepén. Munkájuk során tökéletesítették a világ legnagyobb távcsöveit és 30 éven keresztül készítettek felvételeket egy olyan közeli infravörös fényben, 2,2 mikrométeres hullámhosszokon, ahol a Tejútrendszerünkben található csillagközi por egyébként elnyel minden látható fényt. Ezen átlesve készítettek szuperéles képeket a Tejútrendszerünk magjában található óriási fekete lyuk környezetéről. Munkájuk során innovatív megfigyelési technikával azt követték végig, hogy a Sagittarius A* (Sgr A*) jelzésű rádióforrás körül hogyan keringenek a csillagok.
Magát a fekete lyukat ők sem látták, de a Sgr A*-ról bebizonyították, hogy az egy 4 millió naptömegű fekete lyuk - mutatott rá Kiss László. Hozzátette, hogy a kutatók precíz csillagpályaméréseikkel nemcsak a fekete lyuk tömegét tudták meghatározni, hanem az általános relativitáselméletet is tesztelték, azt vizsgálva, hogy hogyan módosul egy csillag pályája, miközben elhalad a szupernagy tömegű fekete lyuk közvetlen közelében.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások