Korai randi ártalmai

Azok a diákok, akik már középiskolában kapcsolatokat alakítanak ki, rosszabbul tanulnak, és náluk négyszerese a kirúgás aránya, mint az egyedülállóknál. Ezen kívül kétszer sűrűbben isznak alkoholt, illetve füveznek.


Drog és alkohol Drog és alkohol használat a fiatalok körében

624 diákon tesztelték az elméletet, összesen 7 éven keresztül, hatodik osztálytól a tizenkettedikig, mindezt 6 különböző iskolában.

A kutatást végző csoport minden évben elkészített egy felmérést, amiben megvizsgálták hogy a diákok randiztak-e, illetve feljegyezték a különböző viselkedések alakulását, úgy mint a drog, vagy alkohol fogyasztást. Ezen felül a tanárok a diákok iskolai eredményeiről töltöttek ki egy hasonló felmérést.

Három csoportra oszthatók a tesztalanyok: azok, akik már hatodikos kortól kezdve randiztak folyamatosan a teszt során, azok, akik csak később kezdtek el randevúzni, illetve azok, akik egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán voltak párkapcsolatban.

A tanárok visszajelzései alapján azok a diákok, akik a legritkábban randizó csoportba tartoznak, érik el a legjobb tanulmányi eredményeket. Ugyanez igaz a másik végletre, tehát a legsűrűbben randevúzó diákoknak van a legrosszabb eredménye. Olyan képességeket vizsgáltak, mint extra jegyekért végzett külön munka, jól szervezettség, házi feladat elkészítése, kötelező olvasmányok elolvasása.

A tudósok szerint egy osztálytárssal való kapcsolat hasonló, mint később egy munkatárssal. Ugyanazok a problémák jelentkezhetnek, például hogy szakítás után is nap mint nap találkozniuk kell, ami kellemetlen lehet. Nem beszélve arról, ha az ex partnert később mással látjuk együtt. Logikus, hogy ez depresszióhoz, illetve figyelemhiányhoz vezethet.

Ezeknek eredményeképp pedig a diákok valószínűbb, hogy alkoholhoz, drogokhoz nyúlnak.

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com