Kreml: Moszkva számára elfogadhatatlan a világűr privatizációja

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Oroszország számára elfogadhatatlan a világűr privatizációja - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában."Adott esetben (a Donald Trump amerikai elnök által hétfőn aláírt rendelettel kapcsolatban) természetesen jogi értékelést kell adni. Talán tanulmányozni kellene ezt a határozatot, jogi megközelítések alapján. Mindenesetre a világűr privatizációjára irányuló kísérletek bármilyen formában - most nehezemre esik megmondanom, hogy ez a világűr privatizációjának kísérleteként értékelhető-e - elfogadhatatlanok lennének" - mondta Peszkov.


   
Az orosz elnök szóvivő arra reagált, hogy Trump hétfőn rendeletet adott ki az erőforrásoknak a Holdon és más égitesteken történő kereskedelmi kitermeléséről, amelynek értelmében az Egyesült Államok nem tekinti többé az emberiség közös örökségének a világűrt. "A világűr az emberi tevékenység jogilag és fizikailag egyedülálló területe, és az Egyesült Államok nem tekinti ezt globális köztulajdonnak" - állt a szövegben.
    

A dokumentum szerint az Egyesült Államoknak jogában kell állnia üzleti célból kutatni világűrt, valamint annak erőforrásait kiaknázni és hasznosítani. Az Egyesült Államok ösztönözni kívánja ennek állami és magánszereplők által végzett tevékenységnek a nemzetközi támogatását. Mike Pompeo külügyminiszternek 180 napon belül be kell számolnia az ebben az ügyben elvégzett munkájáról.
    

Az elnöki rendelet rámutatott, hogy az Egyesült Államok nem ismeri el az államoknak a Holdon és más égitesteken folytatott tevékenységéről az ENSZ-közgyűlés által 1979-ben elfogadott megállapodását, amelyet egyébként sem írt alá. Elismeri viszont a világűr kutatásról és felhasználásáról szóló 1967-es egyezményt.
    

Szergej Szaveljev, az orosz állami űripari vállalat, a Roszkoszmosz nemzetközi együttműködésért felelős vezérigazgató-helyettese kedden nyilatkozatot tett közzé, amelyben Trump rendeletét a "más bolygók területének tényleges elfoglalására" irányuló agresszív tervnek, a világűr kisajátítására irányuló kísérletnek minősítette. A tisztségviselő szerint ez aligha hangolja gyümölcsöző együttműködésre az államokat.
   

"A történelemben volt már példa arra, hogy valamely állam úgy döntött, hogy saját érdekében területeket kezd el elfoglalni - mindenki emlékszik, hogy ennek mi lett az eredménye" - idézte Szaveljevet a Roszkoszmosz sajtószolgálata.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com