Különleges bolygóegyüttállás lesz látható december első éjszakáján

Színpompás együttállás lesz látható az égbolton az első decemberi éjszaka. Kelet felé tekintve egymás mellett figyelhető meg a vöröses fényben tündöklő Mars bolygó és a Méhkas csillaghalmaz ragyogó kékes csillagai - tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Svábhegyi Csillagvizsgáló.Azt írták, az együttállás különlegessége, hogy "a Mars égi mozgása épp a csillaghalmaz fölött fordul vissza retrográd irányba, ami azzal jár, hogy a bolygó egy héten keresztül a csillaghalmaz mellett szinte egy helyben rostokol".
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az együttállás már egy kis kézi távcsővel is látható.

A jelenség november 28. és december 10. között bármelyik tiszta éjszakán megfigyelhető lesz. A bolygó és a csillaghalmaz december 4-én hajnali fél 4-kor látszik majd legközelebb egymáshoz. Ekkor a Mars a csillaghalmaz szélétől mindössze 1,7 fokra lesz, és a déli horizont felett jó magasan, kb. 63 fokkkal lesz megfigyelhető az égi páros.

A Mars bő kétéves keringési ciklusa során 2025. január 12-én, vasárnap érkezik a legközelebb a Földhöz, amikor csak 96 millió kilométer lesz a két bolygó közti távolság. Ekkorra egészen fényes, látványos égitest lesz, kövér északi pólussapkája és szürkéskék tengerei is megcsodálhatók távcsővel - írta tájékoztatójában az intézmény.

A Méhkas csillaghalmaz, vagy más néven Praesepe a Földhöz egyik legközelebbi nyílthalmaz. Több mint 1000 csillag alkotja, különlegessége pedig, hogy közelsége és nagy mérete miatt tiszta, derült és sötét égbolton szabad szemmel is megpillantható, halvány derengő foltként a Rák csillagkép közepében. A Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó vasárnap esti tetőteraszos észleléssel készül az együttállásra - írták.

Decembertől pedig a Mars megfigyelése lesz főszerepben, amelyre legközelebb csak 2 év múlva adódik lehetőség. Az eseményről és a Csillagvizsgáló programjairól bővebb információ https://svabhegyicsillagvizsgalo.hu/programok-a-csillagvizsgaloban oldalon olvasható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com