Kutatók éjszakája - Állásbörze kutatóknak

Kutatóintézetek, doktori iskolák és cégek mutatják be tevékenységüket azon a kutatói börzén, amelyet a Kutatók éjszakáján rendeznek a budapesti Dürer Rendezvényházban pénteken.

33323-8853-uj campus logoA börzén 24 kiállító vesz részt, többek között az Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Közép-európai Egyetem (CEU), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az EIT ICT Labs.

Az intézmények standjai mellett különböző előadások és tehetség tanácsadás is várja az érdeklődő kutatókat, akik megismerkedhetnek azokkal a lehetőségekkel és technikákkal, amelyek segíthetik őket önmaguk menedzselésében. A kutatói börze szakmai partnere a Nemzeti Kiválóság Program.

A Nemzeti Kiválóság Program olyan ösztöndíjrendszer, amely a tehetséges kutatóknak és a kutatói életpálya kezdetén álló hallgatóknak biztosít támogatást - közölte Batár-Cserna Zsolt, a program tudománykommunikációs és alumni vezetője az MTI-vel.

Az ösztöndíj-felhívásokra mesterszakos és doktorandusz hallgatók, doktorjelöltek, posztdoktori szakaszban állók, külföldön dolgozó magyar állampolgárságú oktató-kutatók, valamint határon túli magyar anyanyelvű hallgatók, oktató-kutatók jelentkezhetnek.

Batár-Cserna Zsolt kiemelte: az ösztöndíj rendszer célja megmutatni a tehetséges fiataloknak a kutatói életpályában rejlő lehetőségeket, mintegy választási lehetőséget adva a pályakezdőknek. Az összes támogatott 61 százaléka 35 év alatti kutató - fűzte hozzá.

A Nemzeti Kiválóság Program a börzére különböző programokkal készül: ösztöndíjasaik előadásokat tartanak többek között az úszó testek fizikájáról, a szódáról, a gombatermesztésről a szekrényben és a számítógépes játék alapú képességfejlesztésről, emellett a Csodák Palotája kísérlet bemutatója és filmvetítés is szerepel a kínálatban.

A kutatói börze célja lehetőséget biztosítani a kutatói pálya iránt érdeklődőknek, hogy megismerkedhessenek a kínálkozó pályázati lehetőségekkel, a szakmai gyakorlati helyeket kínáló és kutató gyakornokokat fogadó intézményekkel. A projekt az Európai unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a Campus Hungary Program keretében.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com