Látványos bolygóegyüttállás lesz látható a jövő héten

Látványos együttállás, "bolygósorakozó" lesz a jövő héten: március 30-án este a Vénusz és az Uránusz alig több mint egy foknyira látszik majd egymástól az égbolton.A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a két bolygó már alkonyat után megfigyelhető lesz a nyugati égen. Akinek nagyon éles szeme van és teljesen sötét, vidéki égbolt alatt tud észlelni, akár szabad szemmel is megpillanthatja a vakítóan fényes Vénusz melletti nagyon halvány Uránuszt. Egy egyszerű kézitávcsővel azonban sokkal könnyebb megfigyelni a párost. Ennek segítségével a Vénusz vakítóan fényesnek, míg az Uránusz egy halvány, zöldes-kékes csillagnak látszik majd a Vénusztól balra, kicsit lefelé.
    

A Vénusz már negyed nyolc körül megpillantható lesz, és iránytűként segíthet megtalálni az Uránuszt. A halvány bolygót azonban csak fél kilenc körül lehet majd meglátni. Az Uránusz és a Vénusz 2-3 évente közelítik meg egymást. A két bolygó legközelebb 2025. júliusában találkozik az égbolton, ám akkor megközelítőleg másfélszer akkora távolságban haladnak el egymáshoz képest, mint most. A mostaninál közelebb csak 2028. június elején lesz a páros egymáshoz.
    

A nem mindennapi tavaszi bolygósorakozóról és annak megfigyeléséről részletes blogbejegyzés olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló Univerzum hírei blogoldalon - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com