Lesz újabb magyar műhold?

 masat2A kormány 6,4 millió forintot csoportosít át a Masat-2 műhold előkészítéséhez - a kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A határozat szerint az összeget elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszafizetési kötelezettséggel az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, Egyetemek, főiskolák cím javára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása cím terhére csoportosítják át.
Az első magyar műholdat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) két villamoskari tanszéke, valamint űrkutató csoportja hallgatóinak, doktoranduszainak és oktatóinak több mint négyéves munkájával született Masat-1-et egy évvel
ezelőtt, 2012. február 13-án lőtték fel az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétája fedélzetén, nyolc másik műholddal tavaly február 13-án a kouroui (Francia Guayana) űrközpontból, Dél-Amerikából.
A kisműhold kifogástalanul üzemel és kategóriájában szinte minden rekordot megdöntött - hangzott el a budapesti "születésnapi" sajtótájékoztatón szerdán. A műhold egy év alatt ötezerszer kerülte meg a Földet, több mint ötmillió adatcsomagot küldött a világűrből, és több mint 150 felvételt készített, amelyekből néhányat az eseményen be is mutattak.  Horváth Gyula projektmenedzser azt is elmondta, hogy a Masat-1 sikereire alapozva megkezdődött a Műegyetem és az ipari partnerek együttműködésében a lehetséges folytatási alternatívák felvázolása.
A Masat-1 alkotóközössége 2012-ben elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által adományozott Millennium-díjat, a főváros Pro Urbe díját. A Magyar Posta emlékbélyeget, a Magyar Nemzeti Bank pedig emlékérmet bocsátott ki a fejlesztés elismeréseként. 2012. február 16-án megkapta az M0-72 nevet és besorolást, azaz a Masat-1 a 72. üzembe lépett műhold a rádióamatőr műholdak között a világon. (MTI)

Kapcsolódó: Űrhajós játékok

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com