Mátyus Edit kémikus kapta az osztrák Lieben-díjat

Idén Mátyus Edit magyar kémikusnak ítélte oda az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) az Ignaz L. Lieben díjat - közölte az ELTE az MTI-vel hétfőn.Mátyus Edit, az ELTE Kémiai Intézetében működő Molekuláris Kvantumdinamika Kutatócsoport vezetője a molekuláris kvantumdinamika területén végzett úttörő kutatásaiért nyerte el az elismerést.

Az Akadémia méltatása szerint olyan nagy pontosságú kvantummechanikai módszereket fejleszt, amelyek lehetővé teszik molekuláris kvantumállapotok kiszámítását az elektron- és atommagmozgások figyelembevételével.

Kutatásai lehetővé teszik a relativisztikus és kvantumelektrodinamikai hatásokkal kiegészített pontos számításokat is, és alapvető hozzájárulást nyújtanak a spektroszkópia, kvantumkémia és molekuláris asztrofizika területéhez - írták a közleményben.

Kiemelték, hogy Mátyus Edit már idáig is számos rangos díjat érdemelt ki kutatásaival, ő az első olyan kutató Európában, aki elnyerte a molekuláris kvantummechanika területén dolgozó fiatal tudósoknak járó két legfontosabb szakmai díjat, az IAQMS Medált és a WATOC Dirac Medált.

Az Ignaz L. Lieben-díjat 1863-ban alapította az Osztrák Tudományos Akadémia, nevét a finanszírozó Lieben bankház alapítójáról kapta. A díjak adását 1937-ben felfüggesztették, mivel az adományozó család a náci üldöztetés elszenvedőjévé vált. Az amerikai Isabel és Alfred Bader házaspár anyagi támogatásának köszönhetően aztán újra életre hívták a díjat, és 2004 óta ítélik oda ismét.

A 36 ezer dolláros (12 852 000 millió forint) díjjal minden évben egy olyan 40 év alatti, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovákia, Szlovénia, Csehország vagy Magyarország területén dolgozó kutatót tüntetnek ki, aki a molekuláris biológia, kémia vagy fizika területén végez kiemelkedő munkát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Egy magyar kutatócsoport új kozmológiai modellje szerint az univerzum gyorsuló tágulása nem igényel "rejtélyes sötét energiát", ha a világegyetem "foltokban" tágul - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem kedden az MTI-vel.

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Egy 85 millió évvel ezelőtt élt, különleges szárazföldi krokodilfaj maradványait azonosították az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársai a Bakonyban - tájékoztatta az ELTE szerdán az MTI-t.

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

http://ujhazak.com