Megállapították a Stonehenge köveinek korát és pontos származási helyét

Brit tudósoknak sikerült megállapítaniuk a Stonehenge köveinek korát és pontos származási helyét. Eredményeik alapján megkérdőjeleződik az a korábbi feltételezés, hogy a köveket hajón szállították Walesből az angliai síkságra.A szakemberek régóta tudják, hogy a Stonehenge 42 kisebb köve, az úgynevezett kék kövek a nyugat-walesi Preseli-hegységből származnak. Az Antiquity című tudományos folyóiratban közzétett új tanulmányukban a University College of London szakembereinek vezetésével brit kutatók bemutatták a két kőbánya pontos helyszínét, és azt, hogy mikor és hogyan bányászták ezeket a köveket a térségben. A szakemberek nyolc éven át tanulmányozták a térséget.

    
"Felfedezésünk azért izgalmas, mert egy lépéssel közelebb visz annak a nagy rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miért érkeztek olyan távolról a Stonehenge kövei.

Minden más európai neolitikus megalit olyan kövekből készült, amelyeket kevesebb mint 16 kilométerről szállítottak oda. Azt akarjuk megtudni, miért voltak olyan különlegesek ötezer éve a Preseli-hegység kövei, építettek-e ott ilyen kőből készült köröket még az előtt, hogy a kék köveket elszállították Stonehenge megépítéséhez" - idézte a UCL honlapja Mike Parker Pearsont, az egyetem régészeti tanszékének professzorát, a kutatócsoport vezetőjét.
    

A legnagyobb kőbányát mintegy 270 kilométerre találták Stonehenge-től a Preseli-hegység észak lejtőin Carn Geodognál. "Ez Stonehenge köveinek, a foltos biabáznak az elsődleges forrása, amelyet azért neveznek így, mert a kék kövekben kicsiny fehér foltok vannak. A Stonehenge legalább öt kék köve, de még több is Carn Geodogból származik" - magyarázta Richard Bevins, a Walesi Nemzeti Múzeum geológusa.
    

A Carn Geodog alatti völgyben egy másik bányát is azonosítottak Craig Rhos-y-felinnél, amely a Stonehenge egy másik kövének, a riolitnak a forrása. A szakemberek szerint az ókori Egyiptom kőbányáitól eltérően a walesi kőbányákat könnyebb volt kiaknázni, mivel a kék kő külszíni bányái természetes, függőleges oszlopokból álltak, és az akkori bányászoknak, csak éket kellett verni két oszlop közé, hogy kinyerjék a köveket.
    

A mindkét kőbányánál folyó régészeti feltárásokban emberek készítette kőeszközöket, illetve kövek maradványait és padozatokat is találtak. A kőbányák korát a helyszínen talált faszénmaradványok kora alapján ötezer évben határozták meg a szakemberek. A kutatócsoport úgy véli, hogy a Stonehenge eredetileg kidolgozatlan, érdes kékkő-oszlopokból készült kör volt és homokkőtömbjeit mintegy 500 évvel később kapta.
    

A szakemberek eredményei alapján megkérdőjeleződik az a népszerű korábbi feltevés, hogy a kövek a tengeren keresztül hajón érkeztek a mai Anglia területére. Vannak, akik úgy vélik, hogy a kék köveket délre a mai Milford Haven-i kikötő felé vitték, tutajokra erősítették és a Bristoli-csatornán vitték végig a Salisbury síkság irányába. Ám ezek a bányák a Preseli-hegység északi részén vannak, ezért a megalitokat egyszerűbb volt végig szárazföldön szállítani - mondta Kate Welham, a Bournemouthi Egyetem professzora.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com