Miért van az, hogy zenét hallgatni ugyanolyan jó, mint szeretkezni?

A tudósok azt állítják, hogy a zene stimulálja az örömközpontunkat. MRI használatával azt találták, hogy az agy „jutalom központjának” pontosan az a része aktiválódik, amikor egy zenét első alkalommal hallunk, mint ami aktiválódik szex közben, vagy akkor, ha a kedvenc ételünket esszük. A kapcsolat annál erősebb volt, minél jobban élvezte a hallgató a zenét.

Amikor az emberek olyan zenét hallgatnak, amit még sohasem hallottak, az agyuk egy régiójának tevékenysége előre megjósolja, hogy tetszik nekik sőt esetleg meg is fogják vásárolni ezt a zenét.

Ez a régió, az agy jutalomközpontjának is nevezett terület (nucleus accumbens) – nyilatkozta a kutatás vezetője, Dr. Valorie Salimpoor a Montreali Neurológiai Intézet és Kórház kutatója.

A vizsgálatban résztvevők, 60 addig számukra ismeretlen zenei részletet hallgattak meg, míg közben agyukat funkcionális rezonancia képalkotóval (azaz MRI-vel) szkennelték, azt vizsgálva, hogy vajon mennyit hajlandó az alany költeni a zenékre egy aukción.

„A zenét azért hozzák létre, hogy érzelmileg erős hatást fejtsen ki. Az agy jutalomközpontjának tevékenysége volt az indikátor, ami megmutatta, hogy a zenével kapcsolatos elvárások teljesülnek. Minél nagyobb az aktivitás, az emberek annál több pénzt hajlandóak költeni. Maga az aktivitás, ami végül a zene beszerzésével végződött minden alanynál egyforma volt, azonban minden alany más és más zenét vett meg végül.

Ezek az eredmények segítenek megérteni, hogy az emberek miért szeretnek különböző zenéket , hiszen minden személy egyedi hallókéreggel rendelkezik, ami az egész életünket átszövő valamennyi hang és zene hallgatására van kialakítva. Továbbá, hogy a hangsablonokat korábbi érzelmi kapcsolódásukkal tároljuk el.”

ARTICLE-0-0B269A9000000578-705_634X419A másik fontos megállapítás az, hogy a jutalomközpont nem egyedül dolgozik, hanem együttműködik a hallókéreggel. A hallókéreg az a területe az agynak, ami eltárolja az információkat arról, hogy milyen hangoknak és zenéknek voltunk kitéve életünk folyamán.

forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com