MTA-közgyűlés - Új elnököt választanak a testület élére a jövő héten

Új elnököt választanak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfőn kezdődő 185. közgyűlésén, emellett díjakat is átadnak, valamint beszámolók hangzanak el a köztestület elmúlt évi tevékenységéről és javaslatot tesznek a szervezet jövő évi költségvetési irányelveire is.

MTAA közgyűléssel ér véget Pálinkás József kétszer hároméves elnöki ciklusa. A leköszönő elnök a hétfőn kezdődő közgyűlésen több beszámolóban von mérleget a szerkezeti megújítás, a fejlesztések, a korszakos beruházások, a működési hatékonyságot és a kutatási versenyképességet erősítő lépések nyomán elért eredményekről. Az ünnepi közgyűlésen adják át a legrangosabb akadémiai elismeréseket, kedden pedig zárt ülésen megválasztják az MTA új tisztségviselőit - közölte az akadémia kommunikációs főosztálya szerdán az MTI-vel.

A közgyűlés nyilvános ünnepi ülése a hagyományokhoz híven a Magyar Tudományos Akadémia elnökének megnyitójával kezdődik. Ezt követően a legrangosabb akadémiai kitüntetés, az Akadémiai Aranyérem, valamint a magyar és az egyetemes tudományosság által nagyra becsült, kiemelkedő tudományos tevékenységért járó Akadémiai Díjak átadásával folytatódik a program.

Ezután adják át a gazdasági élet területéről a tudományt és a kutatás-fejlesztést támogató munkát elismerő Wahrmann Mór-érmet, a jelentős tudományos munkásságú, külhoni magyar tudósok közül pedig az Arany János-életműdíjat kapja meg egy kutató.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A tudomány közgondolkodásban betöltött szerepének erősítéséért a sajtó egy munkatársa Akadémiai Újságírói Díjban részesül.

A közgyűlés tudományos előadását Dóczi Tamás Péter akadémikus tartja Utazás a koponyán belül - képalkotással az agyi kórfolyamatokról címmel. Az idegsebész Karinthy Frigyes példáján keresztül mutatja be az agyi képalkotó eljárások fejlődését, a klinikai idegtudomány új felfedezéseit.

Hétfő délután a Külső Tagok Fórumán az Arany János-díjak és az Arany János-érmek átadása után az akadémiai határon túli magyar tudományosság program eredményeit ismerhetik meg a résztvevők. Kocsis Károly akadémikus, a Magyar Tudományosság Elnöki Bizottság elnökének előadását követően a Kárpát-medencei magyar tudományos szervezetek képviselői számolnak be a program sikereiről, tapasztalataikról.

Az MTA 185. közgyűlésének első napján a reformkor két nagy hatású tudósa és kultúraszervező egyénisége, Pulszky Ferenc és Erdélyi János születésének 200. évfordulója alkalmából kiállítás nyílik az Akadémia Székházában. A szekrénytárlat ahhoz a hagyományhoz illeszkedik, amelynek keretében az MTA egy-egy neves tagjához kapcsolódó emlékév, kerek évforduló alkalmával a Kézirattár és a Levéltár kevéssé ismert becses irataiból, tárgyaiból tekinthetnek meg válogatást az érdeklődők.

A közgyűlés kedden elnöki beszámolókkal kezdődik: Pálinkás József többek között az akadémiai intézményhálózat tevékenységéről, gazdálkodásáról és eredményeiről ad számot. Ismertetésében kitér a kutatóhelyek munkájára, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, valamint az MTA területi bizottságainak 2013-as tevékenységére.

Kedden 11 órától zárt ülésen választják meg az MTA új tisztségviselőit. Az Akadémia elnöki posztjára Lovász László matematikus, Maróth Miklós klasszika-filológus és Németh Tamás agrokémikus nevét terjeszti a közgyűlés elé a jelölőbizottság. Főtitkárnak Török Ádám közgazdászt és Csépe Valéria pszichológust jelölték.

Az MTA főtitkárhelyettesének Barnabás Beáta növénybiológust és Szarka László Csaba geofizikust jelölték.
Az új élettudományi alelnök a jelölések alapján Freund Tamás neurobiológus vagy Kosztolányi György klinikai genetikus lesz. Társadalomtudományi alelnöknek Vékás Lajos jogtudóst és Csépe Valériát, természettudományi alelnöknek pedig a pozíciót jelenleg is betöltő Szász Domokos matematikust és Blaskó Gábor vegyészmérnököt javasolták - olvasható az összegzésben.

A közgyűlés dönt az MTA Elnökségének három akadémikus tagjáról is. Az élettudományok területéről Tulassay Tivadar orvos, gyermekgyógyász, nefrológus és Kosztolányi György klinikai genetikus a jelölt. A társadalomtudósok közül Vékás Lajos jogtudós, Szabó Miklós régész, ókorkutató, valamint Paládi-Kovács Attila etnográfus, muzeológus lehet az elnökség új tagja a szavazás eredményeként. A természettudományos kutatókat pedig Bokor József villamosmérnök, Faigel Gyula fizikus vagy Náray-Szabó Gábor kémikus képviselheti a testületben.

Az idén jár le a mandátuma több közgyűlési bizottságnak, ezért a keddi zárt ülésen döntenek a Doktori Tanács, a Felügyelő Testület, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság, a Tudományetikai Bizottság, valamint a Vagyonkezelő Testület összetételéről is.

Szerdától a tudományos osztályok tartják a közgyűléshez kapcsolódó üléseiket. A tanácskozásokon többek között szó lesz a magyar művelődéstörténet-írás fontosabb fejezeteiről, a történelmi emlékezet és a történettudomány kapcsolatáról, a felsőoktatási intézmények versenyképességéről, a klímakutatás aktuális kérdéseiről, a fizika fejlődési irányairól, valamint a bolygók, kis égitestek és a bolygóközi tér kutatásáról.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com