Négyezer éves bronzkori temetőt vizsgálnak Békés határában

Összesen 68, négy- és háromezer évvel ezelőtti temetőt tárt fel egy nemzetközi régész kutatócsoport Békés település határában az elmúlt öt évben. A kutatók szerdán, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban számolnak be a feltárások eredményeiről.bronzkori temetőParditka Györgyi régész az MTI-nek elmondta: a régészeti topográfiai vizsgálatok során elvégzett terepbejárás eredményeképp az 1980-as évek vége óta ismert volt a tény, hogy Békés város közelében bronzkori lelőhelyek vannak.

Ám az úgynevezett Békés 103. lelőhelyet alaposabban csak 2010-ben kezdték el kutatni Paul Duffy, a torontói egyetem régészprofesszora vezetésével, aki régóta vizsgálja Békés megye régészeti emlékeit, a doktori disszertációját is ebből írta.

A kutatócsoporthoz később csatlakozott Parditka Györgyi, Paja László antropológus és Julia Giblin amerikai régész.

A feltárás 2015 óta úgynevezett oktató ásatásként folyik, így a világ több pontjáról érkeztek régészhallgatók a helyszínre.

A terepmunka 2011 tavaszán kezdődött, amikor a felszántott földön talált kerámia- és csonttöredékek helyét rögzítették - ismertette a részleteket Parditka Györgyi. Ősszel az első szelvények megnyitásával indultak a tényleges feltárások, akkor hat sírt tudtak azonosítani.

Azóta 68 temetkezést tártak fel, antropológus szakember segítségével meghatározták az elhunytak életkorát, több esetben a nemét is és Gucsi László munkája révén restaurálták a teljes feltárt kerámiaanyagot.

Az eddigi vizsgálatok eredményeképp megállapítható, hogy a temetőt hosszú időn keresztül használhatta az itt élt népcsoport, ugyanis a legkorábbi sír mintegy négyezer éves, időszámításunk előtt 2200 körülről származik, a legkorábbi pedig időszámításunk előtt 1000 körül keletkezhetett.

A korszakban ezen a vidékén élő népcsoportokról tudjuk, hogy letelepedett életformát folytattak - mondta Parditka Györgyi. A szakemberek azt is tudni vélik, hogy az ebben a temetőben eltemetett egyének feltehetően a Körös-vidékről származtak, nem pedig messziről, Kelet- vagy Nyugat-Európából bevándorolt népcsoportok hagyatékáról van szó, ám hogy ez a csoport mennyire volt egységes vagy mennyire volt kitéve a más csoportokkal való keveredésnek, egyelőre nem ismert.

A régész kutató az MTI kérdésére válaszolva hangsúlyozta: Magyarországon régóta folynak régészeti kutatások, így bizonyosan nem egy eddig ismeretlen népcsoporthoz köthető a temető, ám a kérdést, hogy konkrétan mely csoportok használhatták a sírhelyet, még vizsgálni kell.

A érdekességek közül Parditka Györgyi kiemelte: más kultúrákkal ellentétben a Békés környékén egykor élt népcsoport az egészen fiatalokat is ugyanabba a temetőbe temette el, amelybe az idősebbeket, és sok esetben ugyanúgy urnában helyezték őket végső nyugalomra. Több népcsoportnál jellemző ugyanis, hogy a fiatalon elhunytakat az idősebbektől elkülönítve földelték el - magyarázta.

A régész kiemelte: idén a már feltárt adatokat szeretnék feldolgozni és publikálni a múltban ezen a területen élt emberek életmódjáról, temetkezési szokásairól, társadalmáról és társadalmi egyenlőtlenségeiről. Jövőre a tervek szerint további sírok feltárásával folytatódik a munka a terepen.

Paul Duffy, Parditka Györgyi és Paja László antropológus szerdán 17 órakor a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban számolnak be kutatásaik történetéről, eddigi megfigyeléseikről, összegzik az ásatások során szerzett eredményeiket, valamint bemutatják a régészeti feltárások során előkerült és restaurált leleteket, edényeket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com