Nem egyedi az ujjlenyomat?
Az a korábbi feltételezés, hogy minden embernek egyedi ujjlenyomata lenne, ami alapján egy elektronikus adatbázisból beazonosítható, megdőlni látszik.
A bűnözők elítélésében az ujjlenyomatoknak döntő szerepük van, amióta 1901-ben a Scotland Yard felállította igazságügyi laboratóriumát.
A mai szakértők felhívják arra a figyelmet, hogy a számítógépes adatbázisokban a gyors ujjlenyomat beazonosítás nem valósítható meg arra alapozva, hogy minden ember ujjlenyomata teljesen egyéni.
Az első automatizált ujjlenyomat vizsgáló létrehozója, Mike Silverman azzal érvel, hogy az emberi tévedések, és a részleges nyomatok miatt az ujjlenyomat, mint bizonyíték nem annyira megbízható, mint azt korábban hitték.
Egy családon belül az ujjlenyomatok egyes elemei azonos mintázatot mutathatnak. Ám más problémák is felmerülnek. Például az idős emberek ujjlenyomata esetében az nehezíti meg a helyzetet, hogy a kor előre haladtával a bőr veszít rugalmasságából és ritkán, de előfordul, hogy minta nélküli, sima nyomat kerül rögzítésre.
"Nem bizonyítható, hogy nincs két egyforma ujjlenyomat. Nem valószínű ugyan, de az esély pont annyi, mint a telitalálatos lottószelvény esetében" - magyarázza Mike Silverman. "Bár nincs két teljesen azonos ujjlenyomat, de két ugyanazon személytől egymás után vett két minta sem teljesen azonos". Több eset fordult elő, amikor ártatlan embereket ítéltek el tévesen ujjlenyomat bizonyíték alapján. 2004-ben például a madridi vonatrobbantások lehetséges elkövetőjének tartották Brandon Mayfieldet, akinek az ujjlenyomatát az FBI amerikai szakértői tévesen elemezték.
Ugyanígy egy skót rendőrnőt is tévesen vádoltak gyilkossággal 1997-ben, mert ujjlenyomata egyezőnek látszott a holttest körül találtak egyikével.
Mindkét eset azt bizonyítja, hogy a nyilvánosság szereti az ujjlenyomattal, mint lehetséges bizonyítékkal alátámasztani a vádat, de az emberi tévedések ezen a területen sem kizártak. Az ujjlenyomatok nem minden esetben tökéletesek, különösen nem egy bűntény helyszínén, gyakran szennyezettek vagy elmosódottak. Ezek a tényezők csökkentik a pontosságot. Nagyon fontos, hogy a bíróságok mindezek tudatában döntsenek. A televíziós sorozatokban és a filmekben egyértelműnek látszó bizonyítékok a való életben nem léteznek.
Egy vizsgálat szerint a szakértők kétharmada más következtetésre jutott, amikor nevek és adatok nélkül ugyanazt az ujjlenyomatot megkapták kétszer egymás után.
Az ujjlenyomat vizsgálat hasznosságát azonosításkor először egy skót sebész, Dr. Henry Faulds vetette fel 1880-ban. Akkor a rendőrség nem érdeklődött a javaslat iránt. Dr. Faulds kitartott nézetei mellett, s Charles Darwinhoz fordult, aki Francis Galtonhoz, unokatestvéréhez utalta tovább az ügyet. Galton kiadott egy könyvet a témában, amelyben azt állította, hogy ahhoz, hogy két embernek megegyezzen az ujjlenyomata egy a 64 millióhoz esélye van.
A könyv nyomán Skóciában 1901-ben a Scotland Yard megalapította az ujjlenyomatokat vizsgáló irodát.
2010-ben az állami szolgáltatás megszűnt, s most egy magáncég végzi a megbízásokat, bár a rendőrség, a Metropolitan Police újra megnyitotta saját vizsgáló laboratóriumát.
www.telegraph.co.uk
A bűnözők elítélésében az ujjlenyomatoknak döntő szerepük van, amióta 1901-ben a Scotland Yard felállította igazságügyi laboratóriumát.A mai szakértők felhívják arra a figyelmet, hogy a számítógépes adatbázisokban a gyors ujjlenyomat beazonosítás nem valósítható meg arra alapozva, hogy minden ember ujjlenyomata teljesen egyéni.
Az első automatizált ujjlenyomat vizsgáló létrehozója, Mike Silverman azzal érvel, hogy az emberi tévedések, és a részleges nyomatok miatt az ujjlenyomat, mint bizonyíték nem annyira megbízható, mint azt korábban hitték.
Egy családon belül az ujjlenyomatok egyes elemei azonos mintázatot mutathatnak. Ám más problémák is felmerülnek. Például az idős emberek ujjlenyomata esetében az nehezíti meg a helyzetet, hogy a kor előre haladtával a bőr veszít rugalmasságából és ritkán, de előfordul, hogy minta nélküli, sima nyomat kerül rögzítésre.
"Nem bizonyítható, hogy nincs két egyforma ujjlenyomat. Nem valószínű ugyan, de az esély pont annyi, mint a telitalálatos lottószelvény esetében" - magyarázza Mike Silverman. "Bár nincs két teljesen azonos ujjlenyomat, de két ugyanazon személytől egymás után vett két minta sem teljesen azonos". Több eset fordult elő, amikor ártatlan embereket ítéltek el tévesen ujjlenyomat bizonyíték alapján. 2004-ben például a madridi vonatrobbantások lehetséges elkövetőjének tartották Brandon Mayfieldet, akinek az ujjlenyomatát az FBI amerikai szakértői tévesen elemezték.
Ugyanígy egy skót rendőrnőt is tévesen vádoltak gyilkossággal 1997-ben, mert ujjlenyomata egyezőnek látszott a holttest körül találtak egyikével.
Mindkét eset azt bizonyítja, hogy a nyilvánosság szereti az ujjlenyomattal, mint lehetséges bizonyítékkal alátámasztani a vádat, de az emberi tévedések ezen a területen sem kizártak. Az ujjlenyomatok nem minden esetben tökéletesek, különösen nem egy bűntény helyszínén, gyakran szennyezettek vagy elmosódottak. Ezek a tényezők csökkentik a pontosságot. Nagyon fontos, hogy a bíróságok mindezek tudatában döntsenek. A televíziós sorozatokban és a filmekben egyértelműnek látszó bizonyítékok a való életben nem léteznek.
Egy vizsgálat szerint a szakértők kétharmada más következtetésre jutott, amikor nevek és adatok nélkül ugyanazt az ujjlenyomatot megkapták kétszer egymás után.
Az ujjlenyomat vizsgálat hasznosságát azonosításkor először egy skót sebész, Dr. Henry Faulds vetette fel 1880-ban. Akkor a rendőrség nem érdeklődött a javaslat iránt. Dr. Faulds kitartott nézetei mellett, s Charles Darwinhoz fordult, aki Francis Galtonhoz, unokatestvéréhez utalta tovább az ügyet. Galton kiadott egy könyvet a témában, amelyben azt állította, hogy ahhoz, hogy két embernek megegyezzen az ujjlenyomata egy a 64 millióhoz esélye van.
A könyv nyomán Skóciában 1901-ben a Scotland Yard megalapította az ujjlenyomatokat vizsgáló irodát.
2010-ben az állami szolgáltatás megszűnt, s most egy magáncég végzi a megbízásokat, bár a rendőrség, a Metropolitan Police újra megnyitotta saját vizsgáló laboratóriumát.
www.telegraph.co.uk
Hozzászólások