Nők a világűrben – 50 éve

1963 júniusában Valentyina Tyereskova az űrben járt. Ő az első űrhajósnő.

WomeninSpaceUNA Vosztok-6 útját a Szovjetunió versenynek és kísérletnek is szánta. Az űrversenyben túl akarták szárnyalni az Amerikai Egyesült Államok teljesítményét. Azzal pedig, hogy nőt küldtek a Föld körüli pályára, az űrrepülés hatását is vizsgálták a női szervezetre. Előzőleg nőstény majmon teszteltek, és megállapították, hogy egy nő is képes az űrrepülésre. Tyereskova űrrepülése 70 óra 50 percig tartott, 48-szor kerülte meg a Földet, s mintegy 2 millió kilométert hagyott maga után. 1963.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

június 19-én, 8 óra 20 perckor Bajevo nevű falu közelében szerencsésen Földet ért az első űrhajósnő. (Életrajzáról ld. március 6-i cikkünket.)

A következő űrhajósnő repülésére közel húsz évet kellett várni. Az ugyancsak szovjet Szvetlana Szavickaja 1982-ben, az első nem szovjet űrhajósnő, az amerikai Sally K. Ride 1983-ban vett részt űrutazáson. Szavickaja kétszer is repült, és volt az első nő, aki űrsétát tett.

Tyereskova, 2013, ENSZ Tyereskova, 2013, ENSZ

Míg Tyereskova eredeti foglalkozása szövőnő volt, Szavickaja mérnökként és pilótaként dolgozott, addig Sally Ride fizikából doktorált, és robottervezéssel is foglalkozott.
Tyereskova nyomán sok nő kezdett el foglalkozni űrrepüléssel, kezdtek el tanulni, kutatni a témában. Ő lett a példakép.

Judith Resnik (USA) lett az űrrepülés első női áldozata. 1986 januárjában hat űrhajóstársával a Space Shuttle Challenger fedélzetén nem sokkal kilövés után életét vesztette.
A későbbiekben repülő hölgyek legtöbbször maguk is vezettek kutatást az űrrepüléssel kapcsolatban. Repült orvosdoktor, vegyész, biokémikus, sejtkutató, foglalkoztak sejtkutatással, a mikroorganizmusok hatásával – többek között.

Judith Resnik (1949-1986) Judith Resnik (1949-1986)

A két nagyhatalom között egy idő után a közeledés jelei voltak megfigyelhetők. Shannon Lucid amerikai űrhajósnő 188 napot töltött az orosz Mir űrállomáson, ahol élettani és fizikai kísérleteket végzett. A későbbiekben több kolléganője vett részt közös munkán az orosz asztronautákkal.

Az amerikai és orosz női asztronautákon kívül még brit, kanadai, japán, francia, koreai asztronauta vett részt űrrepülésen.

A hivatalos űrprogramok keretében eddig 57 nő vett részt űrrepülésben, ebből 45 amerikai. A szovjet-orosz űrhajósnők száma mindössze három. Jelena Kondakova 1997-es útja óta nem járt orosz nő az űrben. Legutóbb a kínai Vang Jan-ping repült. A Sencsou-10-t ez év június 11-én lőtték fel. Az űrben járt hölgyek számát a női űrturisták is növelik.

Az ENSZ az évfordulóhoz kapcsolódó konferenciával és kiállítással tiszteleg az űrhajósnők teljesítménye előtt.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com