Nyáron kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia székházának felújítása

Nyáron indul a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza felújításának első üteme, melynek során megújulnak és kibővülnek az MTA-ban őrzött nemzeti kincseket - például a Szózat eredeti példányát - bemutató kiállítóterek is.Az alapításának 200 éves évfordulójára készülő Magyar Tudományos Akadémia egy a mostaninál jóval nyitottabb, korszerűen felszerelt és fenntarthatóan működő épületben fogadhatja majd a tudomány iránt érdeklődőket és a tudományos közösség tagjait - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
    

Mint kiemelték, a budapesti Széchenyi István téren álló, csaknem 160 éves épület a magyar és egyetemes tudományosság központi szimbóluma, amely az intézmény megkülönböztetett szerepét kanonizálta, és fejezi ki mind a mai napig. A Friedrich August Stüler tervei alapján 1862-65 között közadakozásból felépült palota a neoreneszánsz historizmus nyitányát jelentette Magyarországon, architektúrája és szelleme döntően befolyásolta a magyar építészet további alakulását - emlékeztet a közlemény.
    

A székház kivitelezését Stüler képviseletében Szkalnitzky Antal, a mester egykori berlini tanítványa, az MTA részéről pedig Ybl Miklós irányította. A belső tereken is a korszak legnevesebb művészei dolgoztak, a falfestmények Lotz Károly és Ligeti Antal alkotásai. A 12 ezer négyzetméter alapterületű épület, illetve a mögötte álló könyvtár felújításának egyik fontos célja, hogy a közösségi terek arányának növelésével, új kiállítóterek megnyitásával a mostaninál jóval nyitottabb és akadálymenetesen bejárható legyen a nagyközönség számára - tudatta az MTA.
    

Közleményük szerint a másik fontos cél, hogy a tudományos rendezvényeket a mai kor technikai színvonalának megfelelően lehessen lebonyolítani. Műszaki és fenntarthatósági szempontból is van tennivaló bőven: az épület feltárt szerkezeti hiányosságainak kijavítása, energiatakarékos üzemeltetésre való átállítása, biztonsági és tűzrendészeti korszerűsítése - közölték.
    

A felújítást több ütemben tervezi az MTA. A 2023 nyarán kezdődő első ütem egyik legnagyobb feladata a tető teljes felújítása, ami a beázások és a szerkezet elöregedése miatt már nem halasztható. Energetikai okokból megkezdődik az épület hatalmas ablakainak restaurálása és korszerűsítése, szükség esetén cseréje, ami az ünnepi évet követően is folytatódik. Visszakerülnek az épületre, illetve a székház mellé a szfinxek és a kandeláberek, ám az új díszkivilágítást a második ütemben tervezik.
    

Új belsőépítészeti koncepció alapján megújul a díszterem: teljes gépészeti, erős- és gyengeáramú felújítás mellett új audiovizuális rendszer, világítás és moduláris, az adott rendezvényhez alakítható berendezés kap helyett benne. Megújul a művészeti gyűjtemény kincseit bemutató képtár, sőt a Duna felőli szárny tetőterében új kiállítóterekkel bővül.
    

A felújítás első üteme optimális esetben 2024 őszére fejeződik be - áll a közleményben. Az MTA tájékoztatása szerint a felújítás tervezésére kiírt közbeszerzést a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) nyerte, az első ütem részletes kiviteli tervei elkészültek, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van. Közleményük szerint az akadémia abban bízik, hogy a 2025-re, fennállásának 200. évfordulójára megtörténhet a székház előtti tér rendezése is, ahol a mostani parkoló helyett egy közösségi tér kapna helyett sok zöldfelülettel.
    

Itt építenék meg azt a jelet, amely méltó az MTA történetiségéhez, ugyanakkor kifejezi a tudomány naprakészségét, mindenkori aktualitását és gyors reagálóképességét is. Az MTA bízik abban is, hogy az ünnepi év után folytatódhat a székház megújulása. A második ütemben az udvar alatt egy 300 főt befogadó, a legmodernebb technikával felszerelt konferenciaterem készülne el, új fogadóteret kapna a könyvtár és nyilvános közösségi tereket alakítanának ki az épületben - zárul a közlemény.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

http://ujhazak.com