Nyelvtanulás az anyaméhben

Svéd és amerikai kutatók szerint a nyelvtanulás már az anyaméhben elkezdődik.


A szakemberek már azt kimutatták, hogy a magzat születése előtti néhány hétben képes felismerni anyja hangját, és dallamokat is. Az új vizsgálatok során azonban kiderült az is, hogy ettől sokkal többről van szó.

makö

A kutatások 40 csecsemőre terjedtek ki. Volt közöttük fiú, és lány is. A picik svéd, és angol anyanyelvűek voltak. Mindegyikőjük szájába cumit adtak, és a svéd anyanyelvű picikhez először angolul beszéltek, majd svédül. Az eredmény az lett, hogy a svéd gyermekek anyanyelvük hallatán sokkal szorgalmasabban kezdték el szopizni a cumijukat, mint amikor angol nyelven beszéltek hozzájuk. Ez ugyanúgy érvényes volt az amerikai kicsikre is. Mindegyik csöppség a saját anyanyelve hallatán szorgalmasabban szopta a cumiját.

A kutatók ez által arra következtetésre jutottak, hogy a csecsemők képesek különbséget tenni a nyelvek között, sőt felismerik saját anyanyelvüket is. Ezt az adottságot pedig még az anyaméhben sajátítják el a születésük előtti utolsó hetekben – közölte a The Local című svéd lap.

(Richpoi)

Hozzászólások

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Tim Coulson professzor állt elő a megdöbbentő elmélettel.

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ezeket az elsőre vicces, de elgondolkodtató kutatásokat díjazták az idén.

Agresszívvá tesz a hőség

Agresszívvá tesz a hőség

A kutatások szerint rossz hatással van az emberek viselkedésére a kánikula.

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

A sarkvidéki jégsapkák olvadása miatt forog egyre lassabban a Föld.

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Ha jól alakulnak a klinikai vizsgálatok, akkor akár már 2030-ra megjelenhet a készítmény.

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A University College London kutatócsoportjának tanulmánya szerint a szülőktől örökölt gének nagy valószínűséggel hozzájárulnak a gyerek oktatási eredményeihez.

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

Furcsa összefüggést vettek észre a svédországi Lund Egyetem kutatói.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

http://ujhazak.com