Nyolcvanmillió baktériumot adunk át egy csók alatt

Nyolcvanmillió baktériumot adunk át egy mindössze 10 másodperces csók alatt - számolták ki holland kutatók, akik vizsgálataik eredményeit a szabad hozzáférésű Microbiome folyóiratban ismertetik.

kissAz emberi szervezetben - a bőr felszínén és a testüregekben - több mint 100 billió (milliószor millió) baktérium él. Ezek közössége, az úgynevezett mikrobiom dinamikus kölcsönhatásban van az emberi szervezettel, összetételét nagymértékben befolyásolja a táplálkozás, az anyagcsere, a génállomány, az immunrendszer, de kihat rá az egyén kora és a környezetében élő személyek is.

Ugyanakkor a mikrobiomnak meghatározó a szerepe az emésztésben, a tápanyagok szintézisében és a betegségek megelőzésében - olvasható a PhysOrg hírportálon.

Remco Kort, a tanulmány vezető szerzője, az alkalmazott tudományos kutatások holland szervezete (TNO) mikrobiológiai és rendszerbiológiai részlegének az igazgatója a kutatás céljait összefoglalva kiemelte, hogy eddig még senki sem vizsgálta a csókolózás hatását a baktériumokra a szájüregben, ahol több mint 700 féle mikroorganizmus él.
A TNO és Amszterdam legújabb múzeuma, a mikroorganizmusokkal foglalkozó Micropia munkatársai 21 párt vontak be a kutatásba. A résztvevőknek mindenekelőtt egy kérdőívet kellett kitölteniük, részletesen taglalva csókolózási szokásaikat, majd a kutatók nyálmintát vettek mindenkitől.

Az eredmények tanúsága szerint, ha egy pár viszonylag gyakran csókolózott, szájüregük mikroflórája hasonult egymáshoz. A baktériumok "uniformizálódása" különösen kifejezett volt azoknál a pároknál, amelyek naponta legalább kilencszer csókolóztak.

A vizsgálat során a "baktériumtranszfer" mértékét is kutatták. Ehhez a résztvevőkkel különböző baktériumösszetételű probiotikus italt itattak, amely egyebek mellett a tápcsatornában található lactobacillust és bifidobaktériumot is tartalmazta.

Bensőséges csókváltás után kiderült, hogy a probiotikus baktériumok mennyisége megháromszorozódott a "fogadó fél" szájüregében. Ennek alapján számították ki, hogy egy 10 másodperces csók alatt 80 millió baktérium kerül átadásra.

A kutatás során az is bebizonyosodott, hogy míg a csókolózás gyakorisága befolyásolja a nyál mikroflórájának hasonlóságát, a nyelven megtelepedett baktériumok egybeesési fokára nincs kihatással.

http://phys.org/news/2014-11-million-bacteria.html

MTI

Hozzászólások

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

http://ujhazak.com