Orbán Viktor: köszönjük, hogy Kapu Tibor dicsőséget szerzett Magyarországnak

Megemeljük a kalapunkat és köszönjük, hogy dicsőséget szerzett Magyarországnak és okot adott, hogy büszkék legyünk arra, hogy magyarok vagyunk - mondta Kapu Tibor űrutazásáról Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.A közmédia brüsszeli stúdiójában adott interjúban a miniszterelnök úgy fogalmazott: most mindannyian büszkék vagyunk, és erre jó okunk van, mert van egy kiváló ember, aki abban a fizikai és szellemi állapotban van, hogy egy nemzetközi csapat tagjaként ott lehet fent az űrben és képviselhet bennünket, ahogy ő mondta 15 millió magyart.

Egyszer majd arról is érdemes lesz beszélni, hogy Magyarországnak az űriparban komoly képességei vannak - emelte ki. Azt gondoljuk, hogy csak a nagy országoknak van közük az űrhöz, hiszen ők tudnak fellőni űrhajókat, de ez nem így van - hangsúlyozta.

Rengeteg alkatrész, berendezés, kísérlet, sok minden kell ahhoz, hogy az űrben bármilyen tevékenységet lehessen végezni, és Magyarországon - "most magáncégekről beszélek" - komoly tudással rendelkező cégek vannak, amelyek különböző űrmissziókhoz adnak komoly szakmai, tudományos, szellemi hozzájárulást és csinálnak is ebből üzletet. Az űrbiznisz Magyarország számára nem elérhetetlen terület - fogalmazott.

"Nem mondom, hogy ki fogja váltani a mezőgazdaságot a következő néhány évben", de bővülő terület, amely egyre több lehetőséget hordoz. Jó, ha a magyar vállalkozások magánalapon ott vannak és néha egy-egy szimbolikus üggyel, mint most az űrhajósunkkal jelezzük, hogy ebben az iparágban, a jövőben, ha úgy tetszik a jövő iparágában mi magyarok is ott vagyunk, a magyarokkal számolni kell - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com