Ősi múmiát találtak egy perui futár hűtőtáskájában

Ősi múmiát talált a rendőrség egy ittas perui futár hűtőtáskájában egy punói régészeti lelőhelyen, az ország délkeleti részén - számolt be róla a BBC News.A 26 éves férfi bevallotta, hogy a múmiát, akit Juanitának nevezett el, beköltöztette a szobájába, a tévé mellett tartotta egy dobozban, és "spirituális barátnőjének" tekintette. Amikor ittas állapota miatt a rendőrség felfigyelt rá, és átkutatták a táskáját, azt mondta, hogy azért volt vele a múmia, mert meg akarta mutatni a barátainak.
    

A futár azt állította, hogy a múmia az apjáé volt, de arra nem adott magyarázatot, hogyan került hozzá - közölték kedden a hatóságok. A régészek 600-800 évesre becsülték a múmia korát. A szakértők szerint feltehetően férfi maradványa lehetett, és nem nőé. A 151 cm magas ember halála 45 éves kora után következhetett be. A gyolcsba tekert, mumifikálódott test magzati pózban feküdt, ami a prekolumbiánus korszak temetkezéseire jellemző a térségben.
    

A spanyol hódítás előtt a mai Peru területén számos ősi kultúrában mumifikálták a holtakat. A helyi szokások szerint egyes múmiákat a nagyobb ünnepeken kiemelték nyughelyükről és körbe is vittek. A rendőrség a lefoglalt mumifikálódott testet átadta a kulturális örökségért felelős perui minisztériumnak. A futárt és két barátját őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellenük kulturális örökség elleni bűncselekmény miatt.
    

A Juanita névhez egy másik híres múmia kötődik. Az inka kislány mumifikálódott maradványait az Andok spanyolok előtti korszakának szentélyeit kutató Johan Reinhard amerikai antropológus találta meg az 1990-es években jégbe fagyva a hegység egy hófödte csúcsán. A kislányt 500 évvel ezelőtt áldozták fel a perui Ampato vulkán tetején.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com