Ötmilliárd ember nem jut biztonságos sebészi ellátáshoz

Ötmilliárd ember, a föld népességének kétharmada nem jut biztonságos és megfizethető sebészi ellátáshoz, ez a korábban becsült szám több mint kétszerese - derült ki a Lancet brit orvosi hetilap aktuális számában megjelent tanulmányból.

Ez azt jelenti, hogy a világon tömegek halnak bele sebészi beavatkozással kezelhető betegségekbe - többek közt vakbélgyulladásba vagy műtéttel kezelhető, válságos állapotokba, például elakadt szülésbe.

_82555186_scrubbing_up_before_surgery-spl

 

Az ötmilliárd ember többsége alacsony vagy közepes jövedelmű országokban él. A tanulmány szerint a fekete-afrikaiak 93 százaléka nem jut alapvető sebészi ellátáshoz - idézte a tanulmányt a BBC News.

Korábbi becslések csak azt vizsgálták, hozzáférhető-e az ellátás, ez a kutatás azonban azt is figyelembe vette, kétórás utazással elérhető-e az intézmény, a beavatkozás biztonságos-e, a páciens megengedheti-e magának a műtétet.

Andy Leather, a King's Centre for Global Health egészségügyi kutatóintézet igazgatója, a tanulmány egyik szerzője gyalázatosnak nevezte a helyzetet: "Olyan betegségek okoznak halált és nyomorítják meg az élőket, amelyeket jó sebészi ellátással meg lehetne előzni. Ugyanakkor egyre több embert taszít szegénységbe, ha műtétre szorul".

A tanulmány szerint a megoperáltak mintegy negyede valójában nem engedhetné meg magának a beavatkozást.

_73406851_fistula

A jelentés részét képezi annak a 25 szakértőnek a beszámolója, akik másfél éven át gyűjtötték több mint száz ország pácienseinek és egészségügyi dolgozóinak vallomásait és a helyzetet feltáró bizonyítékokat.

A szakemberek szerint 2010-ben a világon 16,9 millió haláleset, az összes halálozás egyharmada lett volna megelőzhető sebészi beavatkozással.
Ez a szám nagyobb, mint az AIDS-ben, tuberkulózisban és maláriában elhunytak száma együttesen.

A jelentés szerzői úgy vélik, ha nem történik semmi ezen a területen, az több mint 12 ezer milliárd dollárba fog kerülni a világgazdaságnak 2030-ig. A kutatók szerint 420 milliárd dollár (116 ezer milliárd forint) befektetésére lenne szükség.

A legfontosabb feladat, hogy elegendő sebészt, altatóorvost és szülészt képezzenek: a jóléti államokban, köztük Nagy-Britanniában 100 ezer lakosra nagyjából 35, míg Bangladesben 1,7 sebész jut.

http://www.bbc.com/news/health-32452249

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com