Ozirisz istennek szentelt kápolnát találtak Egyiptomban

II. Montuhotep, az egyiptomi XI. dinasztia ötödik uralkodója építtette a kegyhelyet, amit egy illegális ásatás közben találtak.OsirisAz ókorban Abidosz városa állt azon a helyen, ahol most az Arába falu van. A régészek itt találták meg a négyezer éves, mészkőből épült kápolnát, amit Ozirisz isten tiszteletére emeltek a feliratok szerint. A reliefes kőfalak felirataiból az is kiderült, hogy a kegyhelyet II. Montuhotep, az egyiptomi XI.

dinasztia ötödik uralkodója építtette, hogy ezzel mutassa ki tiszteletét Ozirisz Khenti-Amentiu egyiptomi istenség felé.

Mamdúh ed-Damáti, a műemlékvédelmi miniszter elmondta, hogy ez az ókori maradvány nagyon fontos előrelépés, mert II. Montuhotep életéből eddig kevés műemléket találtak a régészek. A fáraó, aki egyesítette a széttagolt Nílus-völgyet, rengeteg kultikus építményt állíttatott fel Abidoszban annak érdekében, hogy ezzel nyerje el Ozirisz Khenti-Amentiu isten támogatását abban, hogy megszilárdítsa a hatalmát.

II. MontuhotepA miniszter elárulta, hogy az imahely azt követően bukkant fel, hogy a helyi lakosok, a templomromokra és sírgödrökre épült házak egyikében, illegális ásatásokat végeztek, és ennek következtében megsüllyedt az egyik utca. Amikor híre ment ennek, akkor a kutatók, a régészeti és idegenforgalmi rendőrséggel karöltve a helyszínre siettek, és kezükbe vették a feltárást, ami most már legális.

II. Montuhotep fáraó arról ismert, hogy ő alapította meg a Középbirodalmat. Hatalmának eredeti központja Felső-Egyiptomban volt, de az uralkodása alatt sikerült egyesítenie Egyiptomot, ami kisebb fejedelemségekre esett szét, amikor az Óbirodalom összeomlott.

A feltárt kegyhely öt méterrel a lakóház alapja alatt fekszik. Mint kiderült, az épület egyik szennyvíztartálya egyenesen a kegyhelybe vezetett, ami miatt komoly károk keletkeztek a kápolna falaiban.

(Forrás: afriport.hu)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com