Palkovics: Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel

Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját.Palkovics László azt mondta, a stratégia, amelynek kidolgozásában a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) több mint 250 tagszervezete, ezernél több szakértővel vett részt, alapvetések, technológiai fókuszterületek, projektek kijelölésével fogalmazza meg, milyen tevékenység szükséges a megvalósításhoz.

    
A stratégia alapján fel kell készíteni a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot arra, hogy ez a technológia jön, ez a technológia már itt van, próbáljuk meg alkalmazni - hangoztatta a miniszter. A stratégia elemei közül kiemelte a részvételt az automata, önvezető járművek fejlesztésében.

Szavai szerint Magyarország ezen a területen már sokat tett, tesztpálya épült, oktatási-kutatási programok indultak el, és kutató központot is létrehoztak.
    

Palkovics László "a mindennapi életünket könnyebbé tevő" területek közül kiemelte az ügyintézést, amikor a bejelentés helyszínén is közreműködő robothoz hasonló mesterséges intelligenciával működő gépekkel kerülünk elsődlegesen kapcsolatba például a posta, a kormányhivatal, vagy a bankok ügyfélszolgálatainál, de mesterséges intelligenciával szabályozzák például az öntözést az agrárium területén.
   

"Gyorsan közel kell hozni azt a technológiát az emberekhez" - mondta a miniszter megjegyezve, hogy a mesterséges intelligencia adatokra épül, meglévő adatokból hoz döntéseket, ezért az embereknek a jövőben nem csak pénztárcájuk, hanem "adattárcájuk" lesz, ami megkönnyíti az ügyintézést. Palkovics László, aki Jakab Rolanddal, az MIK elnökével közös prezentáció keretében mutatta be a stratégia fontosabb elemeit, azt mondta, a mesterséges intelligencia 2030-ra 11-14 százalékot adhat hozzá a nemzeti össztermékhez Magyarországon.
    

A Mesterséges Intelligencia Stratégia szervezeti hátteréről elmondta: Budapesten felállítják a kormányzati struktúrába illeszkedő Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget (Navü), Debrecenben pedig az adatok elemzésével foglalkoznak, amihez újabb szuperszámítógépet telepítenek a Debreceni Egyetemre. A kutatás-fejlesztés területéről kiemelte: már megalakult az MI Nemzeti Laboratóriuma, amelyen keresztül szeretnének a jövőben minél több világhírű kutatásba bekapcsolódni.
   

Palkovics László hozzátette: Magyarország elkötelezett a stratégia megvalósításában, csatlakozott a finnországi kezdeményezéshez és célul tűzte ki, hogy az ország lakosságának 10 százaléka, mintegy egymillió embernek legyen valamilyen szintű ismerete a mesterséges intelligenciáról, a lakosság egy százaléka, százezer ember pedig képzésben vegyen részt, tanfolyamok keretében szerezzen ismereteket az új technológiákról.
    

Jakab Roland a stratégia részleteit ismertetve jelezte: a debreceni bejelentéssel egy időben a világhálóra is felkerült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, ami elérhető az ai.hungary.com weboldalon. Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: az, hogy a kormány úgy döntött, hogy a magyar mesterséges intelligencia központ két városban, Budapesten és Debrecenben lesz, a cívisváros fellépett "a 21.század jövőbe vezető országútjára". "Az oktatás-kutatás megfelelő házigazdái leszünk" - tette hozzá a kormánypárti politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com