Pénteken újabb ritka égi jelenségét észlelhető

Pénteken újabb ritka égi jelenség észlelhető 22 órától hajnali 1 óráig, ekkor a fogyó Hold elfedi a Fiastyúkot.A jelenség több órán keresztül látszódik majd, miközben az észlelési körülmények folyamatosan javulnak, ahogyan a Hold és a Fiastyúk párosa egyre magasabban lesz látható az égen - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Az északkeleti égbolt felé tekintve a páros 22 órakor, a fedés kezdetén még csak 8 fokkal lesz a horizont fölött. Mivel a jelenség kezdetekor a Hold még alacsonyan van, kitakarás-mentes keleti horizontra lesz szükség. A fényes Hold ragyogása miatt a jelenség kézi binokulárral vagy állványos távcsővel figyelhető meg. Kézi távcsővel a jelenség kezdetén egy látómezőben látható a Hold és a teljes Fiastyúk, annak legfényesebb csillagaival.

A jelenség előrehaladtával, 23 óra körül a Hold a csillaghalmaz közepén trónol majd, a halmaz csillagai körbeveszik. Az ekkorra 17 fok magasra emelkedő páros már könnyebben megfigyelhető az égen. Éjfélre a Hold a Fiastyúk bal szélére vándorol, majd 0 óra 40 perc körül az egész halmaz előbukkan a Hold takarásából.

Egy kisebb, állványos csillagászati távcsővel és 50-100-szoros nagyítással jól észlelhetőek lesznek a csillagfedések, ahogy a Hold eltakarja a halmaz csillagait, amik később kibukkannak a Hold másik oldalán.

Távcsővel a Hold kráterei és felszínformái is láthatók lesznek a csillagfedések között. Az északi féltekén a fény-árnyék határ mellett a jókora Aristoteles és Eudoxus kráterek, alattuk pedig a holdbéli Kaukázus hegyláncai is felbukkannak.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló rendkívüli esti programmal készül a ritka jelenségre. A Fiastyúk Hold általi fedése egy 18 éves ciklust követ, 2023 és 2029 között több fedés is megfigyelhető, de ezután csak 2042-ben lesznek újra Fiastyúk fedések.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

http://ujhazak.com