Pillanatokon belül "kiszagolja" a méhrákos sejteket egy új sebészkés

Pillanatokon belül "kiszagolja" a méhrákos sejteket egy forradalmian új sebészkés - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása kedden.Az Imperial College London szakértői nemrég rájöttek, hogy a mellrák és az agydaganatok kezelésénél már hatékonyan használt iKnife sebészkés a méhrák felderítésében is segítséget jelenthet. A Cancers című szaklapban megjelent tanulmányában a kutatócsoport azt írta: az iKnife másodpercek alatt 89 százalékos megbízhatósággal azonosította a méhből eltávolított rákos sejteket.
    

Az iKnife a szövetek felforrósítása során keletkezett füstöt elemezve tesz különbséget a rákos és az egészséges sejtek között. A kutatók rámutattak: a kés hatékonyságát 150 feltételezetten méhrákos nő szövettani mintáján bizonyították, és az eredményeket összehasonlították a jelenleg rendelkezésre álló diagnosztikai módszerekéivel. A kutatócsoport azt tervezi, hogy klinikai tesztelésnek veti alá az iKnife-ot, és ha megerősítést nyer hatékonysága, akkor szélesebb körben is elterjedhet a méhrák diagnosztikai eszközeként.
    

A méhrák a negyedik leggyakoribb rákfajta a brit nők körében, és évente körülbelül kilencezer embert érint az Egyesült Királyságban. A szövettani elemzés több hetet vesz igénybe, ráadásul az esetek csupán tíz százalékában igazolódik be a rák gyanúja. Az új módszerrel azonnal megállapítható a diagnózis, és elkerülhető az idegtépő várakozás, illetve jóval korábban elkezdhető a kezelés - magyarázta a kutatást vezető Sadaf Ghaem-Maghami.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

http://ujhazak.com