Rákkutató: egyre több az új daganatellenes gyógyszer

Történelmi léptékű fejlődésnek lehetünk a tanúi: míg korábban 10 év alatt 10-20 új daganatellenes gyógyszert fejlesztettek ki, az elmúlt öt évben 63 ilyen új készítmény került forgalomba, csak tavaly 14 új gyógyszer került forgalomba - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.Magyarországon évente 8 ezer mellrákos megbetegedést diagnosztizálnak, rosszindulatú emlődaganat következtében pedig évente 2 ezer nő hal meg - hangzott el a műsorban annak kapcsán, hogy október elsején volt a mellérák elleni küzdelem világnapja.

   
"A daganat genetikai betegség, génhibák okozzák, de ezeknek csak 10 százaléka örökletes, a többségét ezeknek a génhibákban életünk során szerezzük" - mondta a műsorban Peták István rákkutató. Magyarázata szerint az egyik legismertebb, leggyakoribb génhiba, ami összeköthető az emlőrák és a petefészekrák kialakulásával az a BRCA1 és BRCA2 génekkel hozható kapcsolatba. Az átlagos populáció 1-2 százalékát érinti ez a génhiba. Ha valakinek az egyenes ági leszármazottai között fordult elő ilyen betegség, fontos, hogy genetikai tanácsadóhoz forduljon - tette hozzá.
   

Mint mondta, továbbra is a daganatos megbetegedések állnak "közénk és a hosszú élet közé", ma Magyarországon minden negyedik embernek lesz daganatos betegsége. Az ilyen megbetegedések száma ugyanakkor nem nő. Azért lehet mégis vezető halálok, mert jelentősen csökkent a szív és érrendszeri megbetegedések okozta halálozások száma - magyarázta.
    

A rákkutató elmondta, az új daganatellenes készítmények fele célzott gyógyszer, a másik fele immunterápia. Pont olyan immunterápia, amit az orvosi Nobel-díjjal elismert két kutató munkái alapján fejlesztettek ki. Így több olyan célzott gyógyszer áll rendelkezésre, amelyekkel személyre szabott kezelést tudunk biztosítani - mondta Peták István.
   

Magyarázata szerint a két tudós azért kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat, mert felfedezték azt, hogy az emberi daganatok egy részében az immunrendszer észreveszi az idegen, daganatos sejteket és megpróbálja megtámadni azokat. Ez ellen a daganatsejtek egy fehérje termelésével védekeznek, ez a programozott sejthalált okozó fehérje, ami kiváltja az őt támadó immunsejtek halálát. Amennyiben ez ellen a fehérje ellen adunk egy célzott gyógyszert, akkor visszakapcsoljuk az immunrendszer támadását, és saját immunrendszerünk fogja legyőzni a rákot - fejtette ki a rákkutató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

http://ujhazak.com