Régészeti ásatás kezdődik a szegedi Dóm téren

Régészeti ásatás kezdődik a szegedi Dóm téren, a tervek szerint április közepéig tartó munkálatok célja, hogy jobban megismerjék a város középkori településszerkezetét - közölte Löffler Zsuzsanna ásatásvezető kedden a helyszínen.A Móra Ferenc Múzeum régész-muzeológusa elmondta, a Dóm téren korábban többször is folytak ásatások, először az 1920-as években, majd a többi közt a székesegyház felújítását megelőzően.

Szeged központi része a vár és a mellette elterülő Palánk volt. A Dóm tér a középkori városrész szívében található, mindig is templom állt ezen a helyen. Az ásatások és leírások alapján az első templomot a 11. században emelték, melyet a 12. század végétől a Dömötör templom követett, amit az évszázadok során többször is átépítettek.

E templom megmaradt része a ma is álló Dömötör torony. Nagyjából a tér Tiszától távolabbi oldalán futott a Nagy utca, a másikon pedig a Szent Demeter utca. A templom szomszédságában volt a város középkori temetője - tudatta a szakember.

A középkori város pontos szerkezetéről azonban keveset tudni, mert az 1879-es nagy árvíz szinte mindent elpusztított. Az első hiteles ábrázolások pedig csak a 17. század végéről származnak. Információk a korábbi leírásokból, illetve különböző dokumentumokból, így a tizedjegyzékekből nyerhetők - magyarázta a muzeológus.

Átfogó ásatást a téren még soha nem végeztek. A munkálatok során alkalmazkodni kell a meglévő közművekhez, illetve ahhoz, hogy tér az év jelentős részében rendezvények helyszínéül szolgál. A következő napokban ezért két 30-35 négyzetméteres kutatószelvényt nyitnak a tér díszburkolattal borított részén - közölte Löffler Zsuzsanna.

Az egyik helyszínen a Dömötör templomhoz tartozó temető, a másikon pedig a Nagy és a Szent Demeter utcát keresztező utca helyét próbálják meghatározni. A további munkálatok irányát a feltárások eredményei alapján lehet majd megtervezni - mondta a szakember.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

http://ujhazak.com