Repülőről indított rakétával állított pályára műholdakat a Virgin Orbit

Repülőgép szárnyai alól indított rakétájával állított pályára műholdakat Richard Branson űrvállalkozása, a Virgin Orbit.A BBC hírportáljának beszámolója szerint vasárnap a milliárdos egy régi 747-esének szárnya alól lőtték ki a rakétát, mely tíz kis műholdat szállított. Ez volt az első alkalom, hogy repülőgépről sikerrel lőttek ki űrrakétát. A Virgin csapata már tavaly májusban megpróbálkozott vele, ám akkor a Newton-3 motornak folyékony oxigént szállító rendszer hibája miatt a kísérlet meghiúsult.

    
Vasárnap a rendszer hibátlanul működött. A Cosmic Girlnek nevezett, módosított 747-es a kaliforniai Mojave sivatagból szállt fel helyi idő szerint 10.50 órakor (magyar idő szerint 19.50) a Csendes-óceán felé. Valamivel kevesebb mint 60 perccel később a 10 500 méter magasan szálló gép élesen jobbra dőlt, és elengedte a szárnya alá erősített, 21 méter hosszú rakétát.
    

Másodperceken belül a rakéta motorja, a LaucherOne beindult, és rakéta kilőtt az űr felé. Néhány órával később megerősítették, hogy mintegy 500 kilométer magasan kibocsátotta a műholdakat. "Az űr egy új kapuja nyílt meg éppen" - mondta Dan Hart, a Virgin Orbit igazgatója. Richard Branson 2009 óta keresi azt a technológiát, mellyel betörhetne a műholdiparba, először 2012-ben, a farnborough-i nemzetközi légi kiállításon mutatta be elképzeléseit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com