Stephen Hawking keményen beszólt Donald Trumpnak

A világhírű tudós úgy látja, hogy az amerikai elnök nem veszi elég komolyan korunk legnagyobb problémáját. Anglia és a világ legelismertebb elméleti fizikusa és kozmológusa Stephen Hawking, aki fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy kiderítse azt, hogy hogyan működik a világegyetem, ám a tudós nem kizárólag az űrrel foglalkozik, hanem azzal is törődik, hogy milyen földi problémákat kellene megoldani.

Most kiderült, hogy Hawking azok közé tartózik, akiket kifejezetten aggaszt Donald Trump kormányzása, ezt pedig most szóvá is tette egy interjúban, ugyanis nyíltan kifejezte az amerikai elnök környezetpolitikával kapcsolatos véleményét.

Az elméleti fizikus és kozmológus azt tanácsolta az elnöknek, hogy fordítson nagyobb figyelmet a klímaváltozásra:

Jelenleg az egyik legnagyobb veszélyforrás, amivel szembe kell néznünk, a klímaváltozás. Ez egy olyan veszély, amit képesek vagyunk megállítani. Amerika annyira érintett az ügyben, hogy a probléma megoldása biztos, hogy szavazatokat jelenthetne Trump újraválasztásához. Bár Isten mentsen meg attól, hogy ez megtörténjen!”

Hawking indítványozta, hogy váltsák le Scott Pruittot, aki az USA Környezetvédelmi Hivatalának a vezetője, aki korábban beperelte a szervezetet a környezetvédelmi problémák miatt. A tudós szerint kétségbe vonható döntés volt az, hogy Pruittot választották meg, amikor a jelenlegi és korábbi munkatársak is tiltakoztak ellene.

A Franklin-díjas és Elnöki Szabadságéremmel kitüntetett Hawking Trump bevándorláspolitikájára is tett egy velős megjegyzést:

Szeretnénk újra elutazni az Államokba, hogy találkozhassak az ottani tudósokkal, de attól félek, hogy nem látnának szívesen.”

A csipkelődő humoráról ismer Hawking a Twitteren is megosztotta a televíziós interjúját, amiben veszteseknek nevezte azokat az embereket, akik az intelligenciájukkal dicsekednek.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Egy kutatás szerint a mérsékelt ivók sincsenek biztonságban.

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

http://ujhazak.com