Stonehenge építőinek táborhelyét tárták fel brit régészek - videó

Stonehenge első építőinek táborhelyét tárták fel a Buckinghami Egyetem régészei.

A Blick Mead nevű régészeti lelőhely 2,4 kilométerre található a monumentális őskori építménytől, a feltárások során tizenkétezer kőszerszám és megégett kovakődarabka, továbbá félezer csont került napvilágra. A leletek némelyike nyolcezer évesnél is idősebb.

_79409265_79409264

Az eszközök eredeti állapotukban maradtak fenn, a kőpengék még ma is oly élesek, hogy az óvatlan régészek megvágták magukat velük - olvasható a Buckinghami Egyetem honlapján, valamint a BBC News hírei között.

A tárgyak radiokarbonos kormeghatározása arra világított rá, hogy a helyszín Kr.e. 7550 és Kr.e. 4700 között, azaz csaknem háromezer éven át volt lakott.

A szakemberek szerint a feltárások legfontosabb eredménye, hogy felfedezték, hol éltek azok a közösségek, amelyek Stonehenge első monumentális emlékeit emelték.

_79828361_img_1575-2

"Olyan kérdést sikerült megoldani, amely két évszázada foglalkoztatja a tudósokat. Ugyanakkor a leletek tanúsága szerint a későbbi időszakokban Blick Mead rituális helyszínként szolgált" - fogalmazott David Jacques régész, aki 2005 óta irányítja a feltárásokat, kiemelve, hogy ez a legkésőbbi középső kőkori (mezolitikumi) táborhely, amelyet Nagy-Britannia területén tártak fel.

_79828357_img_1554-5

"Megtaláltuk a mezolitikum és a neolitikum közötti +hiányzó láncszemet+. Blick Mead összeköti a kora vadászó-gyűjtögető csoportokat, amelyek a legutóbbi jégkorszak után tértek vissza a brit szigetekre, Stonehenge térségébe, az újkőkori népességgel.

_79828365_blick_mead_2014_art__(3)-2

A lelőhely átírhatja Nagy-Britannia egész őskori történelmét" - vélekedett a régész.
David Jacques a legérdekesebb leletek között említette az őskori lakoma maradványait, amelyen a vadászó-gyűjtögető közösség tagjai egy őstulkot (Bos primigenius) fogyasztottak el.

Angol nyelvű videó:



http://www.buckingham.ac.uk/research/hri/blickmead
http://www.bbc.com/news/uk-england-wiltshire-30540914

MTI

Hozzászólások

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Tim Coulson professzor állt elő a megdöbbentő elmélettel.

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ezeket az elsőre vicces, de elgondolkodtató kutatásokat díjazták az idén.

Agresszívvá tesz a hőség

Agresszívvá tesz a hőség

A kutatások szerint rossz hatással van az emberek viselkedésére a kánikula.

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

A sarkvidéki jégsapkák olvadása miatt forog egyre lassabban a Föld.

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Ha jól alakulnak a klinikai vizsgálatok, akkor akár már 2030-ra megjelenhet a készítmény.

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A University College London kutatócsoportjának tanulmánya szerint a szülőktől örökölt gének nagy valószínűséggel hozzájárulnak a gyerek oktatási eredményeihez.

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

Furcsa összefüggést vettek észre a svédországi Lund Egyetem kutatói.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

http://ujhazak.com