Sulyok Tamás: Magyarország óriási mértékben járult hozzá az emberiség tudományos örökségének gyarapításához

Magyarország méretéhez képest óriási mértékben járult hozzá az emberiség tudományos örökségének gyarapításához - hangsúlyozta a köztársasági elnök hétfőn Szegeden, a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány által működtetett Nemzeti Tudósképző Akadémia Tehetségnapján, ahol diákok, hallgatók és oktatóik találkozhatnak Nobel-díjas tudósokkal és neves kutatókkal.Sulyok Tamás elmondta: Magyarország olyan ország, amely nemcsak szívesen fogadja a tudósokat és akadémikusokat, hanem több világhírű tudós, Nobel-díjas és feltaláló hazája is. Véleménye szerint a magyarok büszkék arra, hogy olyan nemzethez tartoznak, amely olyan kiváló tudósokat adott a világnak, akik nagy hatással voltak a tudomány világára.

A magyar tudósok új korszakot nyitottak a technológiában, orvostudományban és az elméleti gondolkodásban is - hangsúlyozta az államfő, majd hozzátette: tisztelet övezi őket azok körében, akik válaszokat keresnek korunk folyamatosan változó kihívásaira.

Kiemelte: ez a magyar tudomány öröksége és felelősek vagyunk azért, hogy ezt a gazdag nemzeti kincset megőrizzük.

Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlévő tehetséges fiatalok közül talán néhányan - követve a kiemelkedő magyar elméket - híres tudósokká és kutatókká válhatnak, ezért támogatni kell őket lehetőségek biztosításával, képzésekkel, szellemi műhelyek létrehozásával és olyan rendkívüli események szervezésével, mint a szegedi Tehetségnap.

Az államfő az eseményen részt vevő Nobel-díjasokról azt mondta, ők azok, akik új dimenziókat nyitottak, új nézőpontokat tártak fel és új utakat jelöltek ki a világ számára. Ma különösen jól látszik, hogy a jelen és a jövő szorosan összefonódik, korunk legnagyobb tudósai és a jövő ígéretes tehetségei "kezet fognak egymással", és ez a találkozás a tudás folytonosságát jelképezi - tette hozzá.

A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy a fiatalokat a sikeres példák inspirálják, erőt adnak nekik és ők megragadják ezt a lehetőséget, bátorítást és motivációt találhatnak abban, hogy elinduljanak a tudósok nagy útján. Sulyok Tamás azt mondta, leírhatatlan érzés valami új és áttörő dolog felfedezése a tudományban, amit mások még nem tudtak megtalálni vagy megérteni, és azt kívánta, hogy a Tehetségnapon jelen lévő fiatalok egyszer tapasztalják meg ezt az érzést.

A szegedi rendezvényen Joachim Frank német-amerikai Nobel-díjas biofizikus, a Columbia Egyetem professzora; Tim Hunt brit Nobel-díjas biokémikus, a londoni Francis Crick Intézet emeritus csoportvezetője és Dan Shechtman izraeli Nobel-díjas kémikus, az Izraeli Műszaki Egyetem anyagtudományi professzora mellett más neves kutatókkal is találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia hallgatói.

Botka László, Szeged polgármestere köszöntőjében azt mondta, az eseményen a tudományt, az oktatást és az innovációt ünneplik. A Nemzeti Tudósképző Akadémiáról szólva ismertette, 2012-ben indult, és eddig közel 150 millió forint támogatást kapott a várostól, majd hozzátette, a kormány is felismerte a program fontosságát, ezért minden évben pénzügyi támogatást nyújt az alapítványnak.

Az akadémia és az alapítvány először Szegeden kezdte meg működését, majd országos szintre lépett, és ma már egész Magyarországon segíti a diákokat - mondta, majd kiemelte: a tehetségek támogatása, a nemzeti kiválóság erősítése közös ügy, és minden egyes lépés egy fényesebb jövő felé vezet a város, a régió és az egész ország tekintetében is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com