Szegedi kutatók arany nanoszerkezetei segíthetik a daganatok korai felismerését

Szegedi kutatók munkája nyomán a jövőben akár a szervezetbe fecskendezett nanoarannyal is diagnosztizálhatják a szakemberek a korai rákot - tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön az MTI-t.A közlemény szerint Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) dolgozó Juhászné Csapó Edit és az által vezetett Lendület-kutatócsoport munkatársai olyan nanoszerkezetekkel foglalkoznak, amelyek aranyból vannak.
    

Az SZTE adjunktusa és az MTA-SZTE Biomimetikus Rendszerek Kutatócsoport tudományos főmunkatársa több mint egy évtizede kezdett el foglalkozni nemesfém tartalmú nanoszerkezetekkel, az első néhány évben ezek előállításának kérdéseit vizsgálta. Munkatársaival mintegy három évvel ezelőtt - az országban elsőként - kezdtek olyan nemesfémtartalmú nanoszekezetű anyagokat előállítani, amelyek intenzív fluoreszcenciát mutatnak, ha UV-fénnyel világítják meg őket.
    

Juhászné Csapó Edit kifejtette, a Lendület programban e nanoszerkezeteket teljesen új, főként orvosbiológiai alkalmazási területeken igyekeznek felhasználni.

Zöldkémiai úton - vagyis környezetbarát alapanyagokból - előállítható molekulákat fognak fejleszteni. Így az előállítási folyamat költséghatékony, a termékek pedig biokompatibilisek lesznek: vagyis a szervezetbe kerülve jó eséllyel nem fognak mellékhatásokat kiváltani.
    

A szakemberek egyik célja optikai érzékelőrendszerek fejlesztése. Ezek a - még a vírusoknál is egy nagyságrenddel kisebbek - részecskék különféle színekben intenzíven fluoreszkálnak. Amikor a nanoszerkezetek kölcsönhatásba lépnek a célmolekulával - ami lehet az ivó- vagy szennyvízben lévő toxikus anyag, vagy emberi szervezet számára veszélyes kismolekula -, akkor megváltozik a fluoreszcenciájuk, így jelezve a keresett anyag jelenlétét.
    

Vannak olyan daganatos megbetegedések, például a melanoma, amelyek nagyon gyorsan áttéteket képeznek a szervezetben, ami sajnos drasztikusan rontja a betegség prognózisát. A Debreceni Egyetem Nukleáris Medicina Intézetében már kidolgozott állatmodellrendszer áll rendelkezésre a melanoma vizsgálatára, a kiváltott daganatokat PET-CT segítségével lehet az egerekben vizsgálni.


Csapó Edit Lendület-csoportja velük együttműködve fejleszt aranyalapú tumordiagnosztikai nanoszerkezeteket. A radioaktív izotóppal megjelölt nanoszerkezet része egy kispeptid, amely szelektíven kapcsolódni tud a tumorsejt felszíni receptoraihoz. Ha egy melanoma tumorra talál, ott felgyülemlik, ami a PET-felvételen nyomon követhető. Fontos a majdani klinikai alkalmazás szempontjából, hogy a felhasznált nanorészecske a vizsgálat lezárulta után a vesén keresztül kiürülhessen a szervezetből.
    

A Lendület-csoport összes tagja vegyész, és infrastrukturális hátterük is a nanoszerkezetek előállítását és karakterizálását teszi lehetővé. A terápiás alkalmazás tesztelése így csak intézményi partner segítségével lehetséges - ezt nyújtja a Debreceni Egyetem Nukleáris Medicina Intézete. A mostani kutatás alapvetően alapkutatás jellegű, de azt természetesen a kutatócsoport-vezető sem zárja ki, hogy ha a vizsgálatok ígéretes eredményt hoznak, esetleg valamely készítményt szabadalmaztatni is tudják, akkor ez felkeltheti valamelyik gyógyszercég érdeklődését. Ez pedig elvezethet a klinikai alkalmazásig is - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com