Szentágothai-díjakat adtak át a Pécsi Tudományegyetemen

Völgyi Béla neurobiológust Szentágothai-díjjal, Lanszki Zsófia virológust pedig junior Szentágothai-díjjal tüntette ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.A PTE közleményében emlékeztettek arra, hogy az intézmény keretei között 2012 óta működik a Szentágothai János Kutatóközpont (SZKK), amelynek évfordulós ünnepségén emlékeztek meg a névadóról a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódó Szentágothai-napon.

Az egyetem tájékoztatása szerint Miseta Attila rektor a rendezvényen elmondott köszöntőjében kiemelte: a pécsi kutatóközpont mind az alap-, mind az alkalmazott kutatásokat támogatja, ahol a "kutatók szívvel-lélekkel végzik" tudományos tevékenységüket. A Szentágothai János tiszteletére rendezett eseményen Csanády László, a Semmelweis Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet igazgatója tartott előadást, majd átadták a a Szentágothai-díjat és a junior Szentágothai-díjat két, munkájában kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónak.

A Szentágothai-díjat Völgyi Béla, a PTE Természettudományi Kar Neurobiológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára vehette át, aki 2019 óta önállóan vezeti az SZKK-ban működő Retinális neurobiológia kutatócsoportot. Völgyi Béla tudományos érdeklődési köre a gerinces retina szerkezete és működése, valamint az elektromos szinapszisok szerepe a neuronok közötti kommunikációban, a dúcsejtek szerepe a retinális kód kialakításában, különös tekintettel annak videotechnikai és robotikai felhasználhatóságára.

A junior Szentágothai-díjat Lanszki Zsófia, a PTE Természettudományi Kar adjunktusa, a Virológiai Nemzeti Laboratórium kutatója érdemelte ki. A többszörös NKFIH-ösztöndíj nyertes, PhD munkáját summa cum laude minősítéssel és kimagasló tudománymetriai adatokkal megvédő díjazott kutatási témája a kisragadozók vizsgálata, azok virológiai jelentősége.

Idén nyolc jelentkező közül két fiatal kutatót választott ki az SzKK Tudományos Tanácsa, akik 2025-től a Szentágothai János Tehetségtámogató Program keretében kezdhetik meg munkájukat az SzKK-ban. Kőhegyi Bianka a Strukturális neurobiológia kutatócsoporthoz csatlakozik majd, Bruszt Nóra pedig a Transzlációs idegtudományi kutatócsoport tagjaként kezdi meg munkáját - olvasható a PTE tájékoztatásában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com