Szokatlan "ózonlyuk" a sarkkör felett

Az alacsony hőmérséklet, a klórgáz és a stagnáló légkör lehetett az oka a sarkvidéki ózonréteg vékonyodásának 2011-ben, állítják a NASA kutatói.

A képen jól látható a 2010 tél végi és az egy évvel későbbi állapot közötti különbség.

A kevésbé híres sarkvidéki ózonréteg mostanra növekedni látszik, melynek oka valószínűleg az úgynevezett CFC gázok mennyiségének csökkenése a légkörben. Ezek a káros gázok ugyanis reakcióba lépnek az ózonréteget alkotó -három oxigénatom összekapcsolódásából létrejött- ózon molekulákkal és így csökkentik annak mennyiségét.

A Földet körülvevő ózonréteg egy 20-30 kilométer vastagságú védőréteg, amely a Napból érkező káros ultraibolya sugarakat blokkolja, így azon nem érhetik el a felszínt. A sarkköri ózonréteg elvékonyodása szerencsére azonban nem olyan súlyos, mint az Antarktisz fölött elhelyezkedő rétegé. A Déli-sarkon ugyanis nem ritka, hogy karácsony környékén a nap csak kis időre, vagy soha nem nyugszik le, így egyszerre éri az ózonréteget erős napsugárzás és alacsony hőmérséklet. Ilyen körülmények között a CFC gázokból származó klór gyorsabban és intenzívebben lép reakcióba az ózon molekulákkal.

Északon ugyanakkor a Nap csak tavasszal jön fel és a hőmérséklet ekkor növekedni kezd, így a körülmények közel sem olyan kedvezőek az ózon molekulák pusztulásához, mint az Antarktiszon. Azonban a 2011-ben tél végén mért adatok alapján az ózon koncentrációja az északi sarkkör felett 20%-kal alacsonyabb volt, mint az azt megelőző években.

Susan Strahan a NASA atmoszféra kutatója és kollégái mostanra megállapították, hogy mi okozhatta a szokatlanul alacsony ózon-szintet: különös egybeesés eredményeként, egyszerre volt jelen a térségben kedvezően hideg levegő, elegendő mennyiségű klór és egy szokatlanul erős örvény. Az örvény kialakulása előtt a légkör szinte teljesen mozdulatlan volt, a hirtelen jött változás pedig felborította az addig uralkodó egyensúlyt. A nem hétköznapi körülményeknek köszönhetően kedvező feltételek alakultak ki az ózon molekulák nagyszámú elbomlásához.

"Valószínűleg ez volt az eddigi legalacsonyabb ózon-szint, amit az Északi-sarkon mértünk, de az Antarktiszi állapotokhoz képest, még ez is kedvezőnek mondható" - nyilatkozta Strahan, majd hozzátette: "Ezek az értékek még mindig túl magasak ahhoz, hogy valóban ózonlyukról beszélhessünk."
Az ózon réteg vastagsága mostanra normalizálódott és nem valószínű, hogy visszafordíthatatlan károkat okozott volna a hirtelen jött változás.