Szúnyogokkal a malária ellen!

Sokan félünk a szúnyogok malária, és egyéb kórokozók terjesztőjeként, de valószínű, hogy most már a fegyver visszafele sül el?


szunybal300Nos, nézzük. Nagy valószínűséggel mindenféle kórokozót vissza tudunk fordítani a szúnyogok által terjesztett kórokat illetőleg. A Michigani Állami Egyetemkutató laboratóriumának munkájából adódóan a szúnyogok, mint bacilusgazdák vesznek majd részt egyelőre a malária megfékezésében.

Az embert megcsípő szúnyogok miatt terjedő malária leginkább a Wolbachia nemzetséghez tartozó baktériumokat ültetnek. A maláriát okozó szúnyogok szervezetébe, és őket megvédik a malária parazitáktól. Így vakcinaként fejtené ki hatását az eljárás, és ez megakadályozná, hogy az emberek szervezetébe bejusson a kórt okozó baktérium, amely már nagyon sok ember életét elvette már a történelem során. Ha egy 2010-es adatot veszünk figyelembe, akkor ebben az évben a kór miatt 219 millió ember fertőződött meg. Ezek közül 660 ezer ember halt meg az infekcióban.

Zhiyong Xi, az egyetem mikrobiológiai és molekula genetikai professzora a Science című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban megemlítette, hogy a Wolbachia baktériumok hadba vetésével voltaképpen már két évtizede próbálkoznak. "Most először azonban bizonyítani is tudtuk, hogy a baktériumok stabilan beültethetők kulcsfontosságú szerepet játszó maláriahordozókba" - húzta alá. Zhiyong csapatával együtt tudja azt bizonyítani, hogy a szúnyogok bacilusgazdaként mindenképpen képesek a kiválasztott baktériumokat terjeszteni. Ugyan úgy, mint, amikor a maláriát terjesztették. A kísérlet második fázisa az volt, hogy bebizonyítsák azt, hogy ezek a vérszívók már az embereknek a kórt nem adják tovább.

szúnyköz

Xi munkájának köszönhetően egy nagyon bonyolult rendszert fejlesztett ki a szúnyog populációk között, hogy előbb megbizonyosodjon a terv működőképességében. Ugyanis a fertőzött szúnyog családot betelepítették egy nem fertőző családba, és így létre hoztak egy olyan populációt, amely bacilusgazdaként terjeszti immáron a veszélyes kórt.

maláköz2

Ezzel az eljárással, nagy valószínűséggel lehet lesz gyógyítani, és megelőzni a szúnyogok által létrehozott kórok terjesztését. Így nem lesznek többé emberi áldozatok, és az állatok is megmenekülnek majd a mikrobák halálos kórt terjesztő hadjáratától.

(Richpoi)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com