Több mint 70 program az Ericsson kutatóközpontjában

Több mint 70 program, köztük firkarobotos rekordkísérlet, mobilhálózat-építés és okoskosárlabda-bemutató is szerepel az Ericsson kutatóközpontjának a Kutatók éjszakájához kapcsolódó pénteki programjai között.Jakab RolandA hivatalos megnyitó előtti sajtóbemutatón Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a színes programokkal szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel, mivel foglalkozik a mobilhálózatokat fejlesztő nagyvállalat, emellett fontosnak tartják a természettudományok népszerűsítését is.

Mint fogalmazott, évről évre egyre több digitális eszköz csatlakozik különféle hálózatokhoz, ezért a jövőben még több, az iparágban dolgozó képzett mérnökre, informatikusra és kutatóra lesz szükség Magyarországon és a világon egyaránt.

Az Ericsson kínálatában kiemelt program idén a Roboskicc Challenge rekordkísérlet, amelynek keretében legalább 500 gyermekek és felnőttek által újrahasznosított anyagokból épített firkarobotot várnak egy nagyszabású közös rajzolásra.

A megmérettetésre több korosztályban lehet nevezni, egyetemi csapatok is indulnak, akik már hálózatba rendezett robotokkal készülnek az eseményre. Eddig 350 firkarobot készült el, további százan jelezték előre, hogy részt vesznek a rekordkísérletben az este folyamán.

A vállalat egész évben zárt kutatólaborja is megnyílik a látogatók előtt szervezett túrák keretében, emellett az érdeklődők számos izgalmas technológiai érdekességet kipróbálhatnak. Ilyen például a kereskedelmi forgalomban is kapható, chippel szerelt okoskosárlabda, amely számos információt - például adatokat a dobási szögéről, sebességéről és erejéről - képes közvetíteni mobiltelefonok számára, így segítve a sportolók edzését és meccsekre való felkészülését.

Az okospapír a nyomtatott áramköröket és a szélessávú mobil távközlést az emberi test természetes vezetőképességével ötvözi, segítségével elég megérinteni az ilyen papírral szerelt tárgyakat ahhoz, hogy telefonunkon információkat szerezhessünk róla.

Mindez komoly segítség lehet például az ételallergiások számára: ha ilyen papírt használnak fel az élelmiszerek csomagolásához, az okostelefonok képesek lehetnek megállapítani, hogy található-e az adott ételben valamilyen veszélyes összetevő.

A látogatók kipróbálhatják a helyszínen az 5G hálózattal működő távmarkolót is, amely bemutatja miként, könnyíthetik meg a nagysebességű hálózatok a veszélyes környezetben, például bányákban való gépi munkavégzést. A Kutatók éjszakájához kapcsolódó programok - egyebek mellett mobilhálózat építés, telefonharc, repülőgép szimulátor és egy gyerek betegek szolgálatába állítható beszélő robot bemutatója - délután 16 órától éjszaka 23 óráig tartanak az Ericsson budapesti kutatóközpontjában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

http://ujhazak.com