Tudományos konferenciát tartanak az első világháborús hétköznapokról

Közös kétnapos tudományos konferenciát tart A háborús hétköznapok címmel a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) október 6-án és 7-én Budapesten.Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és MúzeumA HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum MTI-hez eljutatott közleménye szerint a tanácskozás célja a harctereken és a hadifogoly-táborokban, valamint a hátországban zajló mindennapi élet valamennyi jellemző és specifikus aspektusának bemutatása.

Az intézmény 2008-tól 2010-ig három egymást követő évben már rendezett hasonló, több tudományágat érintő és műhelymunkán alapuló konferenciát a háborús hátország sokszínűségének érzékeltetésére, így a mostani tanácskozás ezek folytatásának tekinthető.

Október 6-án, kedden a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mások mellett Siposné Forgon Szilvia beszél a háború magántörténeti dimenzióiról Katonasorsok címmel, míg Sallay Gergely a múzeumnak a világháborús időszakból származó különleges numizmatikai emlékeit mutatja be.

Egyebek mellett előadást lehet majd meghallgatni IV. Károly és a magyarok kapcsolatáról, valamint arról is, hogy miről árulkodnak a József hadikórház műtéti naplói. A tanácskozás október 7-én, szerdán a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban folytatódik, ahol mások mellett S. Nagy Anikó a Nagy Háború alatti élelmiszerhamisításokról, Peterdi Vera a háborús propaganda háztartásokban előforduló eszközeiről, Sipőcz Mariann pedig a szibériai magyar hadifogoly-színházakról fog beszélni.

További előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők a katona- és hadifestőkről, az első világháború alatt született térhatású fényképekről, valamint szó lesz arról is, hogy miként csapódtak le a háborús hétköznapok a Borsszem Jankó politikai élclap rajzaiban - olvasható a konferencia programjában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com