Új ásványt fedeztek fel Rudabányán (2. rész)

Új ásványra bukkant egy amatőr kutató Rudabányán, a Nemzetközi Ásványtani Társaság (IMA) új ásványfajnak fogadta el, a neve Rudabányait lett - közölte a miskolci Herman Ottó Múzeum szombaton az MTI-vel. Fehér Béla, az intézmény ásványtárának vezetője arról tájékoztatatott, hogy a felfedezés szakmai szenzációnak számít, mivel a világban ismert mintegy ötezer ásványból mindössze kilenc olyan van ezzel az újjal együtt, amelyet a mai Magyarország területén fedeztek fel. A leletet Koller Gábor pilisborosjenői amatőr ásványkutató találta az egykori vasércbánya Adolf bányarészében még hét évvel ezelőtt, meghatározásra eljuttatta a múzeumba.


Ilyenkor a szakemberek két szempontból vizsgálják meg az ásványt: egyrészt milyen a kémiai összetétele, másrészt milyen a szerkezete. Az új anyagról kiderült, hogy olyan a szerkezete, amelyet korábban még nem ismertek, innentől vált igazán izgalmassá - közölte a múzeum. A tájékoztatás kitér arra is, hogy az intézmény ásványtárához kapcsolódik egy civilbázis, az ásványbarátok olyan köre, akik rendszeresen adnak be általuk gyűjtött anyagokat vizsgálatra.


Az új ásvány meghatározását Szakáll Sándor, a Miskolci Egyetem és Herman Ottó Múzeum munkatársa, Hertha Effenberger a bécsi egyetemtől, Fehér Béla és Zajzon Norbert a Miskolci Egyetemtől végezték el, majd nyújtották be elfogadásra az IMA illetékes bizottságának. A harminc tagból álló testületnek minden ilyen javaslatot legalább kétharmados arányban kell elfogadnia, ez ebben az esetben megtörtént.


A kutatók a Rudabányait nevet adták az új ásványnak. Az ásvány iránt érdeklődők az ebben a hónapban a Miskolci Egyetemen rendezendő hagyományos ásványfesztiválon ismerkedhetnek meg a lelettel, amelyről önálló előadást is tartanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com