Új dinoszauruszfajt azonosítottak paleontológusok

Új dinoszauruszfajt azonosítottak brit és dél-afrikai kutatók egy több mint 40 éve Dél-Afrikában talált fosszília alapján.A maradványokra 1978-ban bukkantak és azóta a johannesburgi Witwatersrand Egyetem gyűjteményében őrizték. Akkor a kutatók úgy vélték, hogy a korai jura időszakban élt massospondylus maradványait találták meg, ám a csontok és a koponya újabb vizsgálatából kiderült, hogy egy teljesen új fajról van szó - adta hírül a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportál.

    
A PeerJ. című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmány szerint a Ngwevu intloko - szürke koponya - nevű lelet a sauropodomorpha (gyíláb formák) alrendjébe tartozó új faj és egy teljesen új nemet takar. Az állat három méter hosszú, izmos testalkatú, két lábon járt és hosszú nyakú lehetett kicsiny fejjel, növényeket és kisebb állatokat fogyasztott. Valamikor 200 millió éve élt, a földtörténeti triász és jura időszak között, amikor jóval összetettebb ökoszisztémák uralták a bolygót.
    

A massospondylus a dinoszauroszok egyik legelső neme, amely a jura időszak kezdetén élt. Dél-Afrikában rendszeresen találtak maradványait, a sauropodomorpha alrendbe tartoznak, és a sauropodák elődjeink tartják őket. A kutatók most elkezdik megvizsgálni az eddig a massospondylusnak vélt fosszíliákat, mondván annak az eddig feltételezettnél több faja is létezhet. A felfedezés segítheti a kutatókat abban hogy jobban megértsék a triász és a jura közötti átmenetet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

http://ujhazak.com