Új fúrótechnikával gyűjt mintát a Mars kőzetéből a Curiosity

Új fúrótechnikájával több mint egy év után először sikerült mintát vennie a Mars kőzetéből a NASA Curiosity nevű marsjárójának.A Curiosity ütvefúrója mintegy 50 milliméter mélyre fúrt a Duluth névre keresztelt célpontjában. A NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory kutatói azóta dolgoztak az új fúrómódszeren, hogy a Curiosity fúróján mechanikai probléma lépett fel 2016 decemberében.

    
Az új technika (Feed Extended Drilling) alkalmazásával a marsjáró fúrója a robotkar erejét is használja fúrás során, hasonlóan ahhoz, ahogyan az ember falat fúr - írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. "A csapat óriási leleményességgel fejlesztette ki az új fúrási technikát és valósította azt meg egy másik bolygón" - mondta Steve Lee, a Curiosity projektmenedzsere.
    

A fúrás a Mars kutatása szempontjából alapvető fontosságú feladat. A Curiosityn belül két laboratórium van, amelyek képesek vegyi és ásványtani elemzéseket végezni kőzet- és talajmintákon. Az eddigi minták a Gale-kráterből származnak, amelyeket a marsjáró 2012 óta vizsgál. A Curiosity csapata izgatottan dolgozott a fúró fejlesztésén, hogy elkészüljön vele, mielőtt a marsjáró elhagyja a jelenlegi helyszínt, a Vera Rubin hegyvonulatot.
    

A Curiosity csapata jelenleg új módszert tesztel arra, miként tudják a kőzetből vett pormintákat a fúrótól a laboratóriumokba helyezni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

http://ujhazak.com