Újabb sikerek a rákgyógyítás terén

Az amerikai rákkutatók Chicagóban megrendezett kongresszusán egy olyan tanulmány került napvilágra, melynek eredményei az agydaganat agresszív formájában szenvedő páciensek számára is reményt adhatnak.jesup-doctor-clia-laboratory


A tanulmány során az úgynevezett bevazicumab monoklonális úton - azaz klónozással - előállított antitest-hatóanyag rákbeteg szervezetre gyakorolt hatását mutatják be, főként az agydaganatos betegre koncentrálva. A vizsgálatok során több, mint egy millió beteget kezeltek a szóban forgó szerrel, köztük az agydaganat leggyakoribb és legagresszívebb formájában, a glioblasztómában szenvedőket is.

A szer hatása azon alapszik, hogy megállítja a daganatok véredényeinek újraképződését, mely elengedhetetlen a növekedésükhöz. Pontosabban megfogalmazva azt a - VEGF nevű - fehérjét blokkolja, amely a véredények kialakulásáért felelős, így elősegíti azok kialakulását és fejlődését, amely következtében a tumorok is "életképesebbek" a szervezetben.

A bevazicumab nem egy új keletű rákgyógyszer, mivel már közel kilenc éve használják a daganatos megbetegedések terén. Európában elsősorban az olyan előrehaladott rákbetegségek kezelésére engedélyezték a használatát, mint a mell- és vastagbél-, valamint tüdő-, vese- és petefészekrák.

A tanulmány alapját képező kutatásokban közreműködő tudósok úgy vélik, hogy ha a szert a szokásos sugár- és kemoterápia kiegészítéseként alkalmaznák, akkor a betegséget sok rákbeteg esetében hatékonyan meg lehetne állítani. A kutatások során két különböző csoportra osztották a kezelendő pácienseket: az egyik csoport a szer alkalmazásával egyidejűleg részesült kemoterápiában és sugárkezelésben is, míg a másik csoport tagjai csak sugárkezelést és kemoterápiát kaptak.

A betegek közti különbség jelentősnek mutatkozott: a szerrel is kezelt csoport 36 %-a mutatott javulást, ami annyit tesz, hogy az agyukban található tumorok növekedése mintegy 6-10 hónapra megállt.

Ezek az eredmények egyelőre még csak bizakodásra adnak okot, a rákos betegségek megfelelő gyógymódjára még várni kell, azonban a agydaganatban szenvedők életminőségét lényegesen javíthatja az eredmény.

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, méréseik szerint a hőstressz szinte állandó volt 2025 júniusa és augusztusa között.

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Egy magyar kutatócsoport új kozmológiai modellje szerint az univerzum gyorsuló tágulása nem igényel "rejtélyes sötét energiát", ha a világegyetem "foltokban" tágul - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem kedden az MTI-vel.

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Egy 85 millió évvel ezelőtt élt, különleges szárazföldi krokodilfaj maradványait azonosították az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársai a Bakonyban - tájékoztatta az ELTE szerdán az MTI-t.

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

http://ujhazak.com