Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), szombaton a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, melyek jó része az idén hatvanéves lézerrel kapcsolatos - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.Az SZTE Fizikai Intézetének Dóm téri épületében két helyszínen mutatnak be látványos és többségében kipróbálható kísérleteket, szimulációkat. A látogatók - akik közt a korábbi esztendőkben a diákok mellett szép számmal voltak szülők s más idősebb érdeklődők - számára sok érdekességre fény derül, amit a lézerről tudni érdemes. Szabó Gábor akadémikus, a szegedi lézeres kutatóintézet vezetője bemutatja azt a hat évtizedes tudományos folyamatot, amely Theodore H. Maiman 1960. május 16-i, első lézeres kísérletétől elvezetett a szegedi ELI-ALPS megnyitásáig. Szó esik a 3D-nyomtatáshoz és a szkenneléshez használt lézerekről, a nagy felbontású optikai mikroszkópokról, és kiderül, miként használható a lézertechnológia a gravitációs hullámok méréséhez.

    
A résztvevők kísérletezhetnek a színes lézerrel, megtudhatják, hogyan dolgoznak a szegedi csillagászok, mire használható a fénycsipesz, mit jelent a Moire-fényképezés, de mobil autóemissziós mérőállomás is működik majd az udvaron. Ezen a napon az egyetem fizikai laborjai közül is néhányba bepillanthatnak a vendégek, így például a nagyintenzitású lézerlaboratórium kisebb csoportokban fogadja majd a látogatókat. A Fizika Napján részt vesznek korábbi hallgatók, akik beszámolnak arról, milyen széles körben hasznosítható az egyetemen szerzett tudás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

http://ujhazak.com