Uniós biztos: jelölni kell a mesterséges intelligencia által létrehozott, álhírek terjesztésére alkalmas tartalmakat

Az álhírek elleni küzdelem részeként meg kell jelölni a mesterséges intelligencia (MI) által létrehozott, dezinformáció terjesztésére alkalmas tartalmakat - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja hétfőn.Vera Jourová brüsszeli sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszereket működtető cégek feladatának kell lennie, hogy felcímkézzék a generált tartalmakat a felhasználók tájékoztatása érdekében. Azoknak a vállalatoknak, melyek a mesterséges intelligenciát integrálják szolgáltatásaikba, biztosítékokat kell beépíteniük rendszereikbe, hogy a szolgáltatásokat ne használhassák fel dezinformáció terjesztésére - mondta.
    

"A mesterséges intelligencia által létrehozott, álhírek terjesztésére alkalmas szolgáltatásokat működtető cégeknek olyan technológiát kell bevezetniük, amely felismeri az ilyen tartalmat, és megjelöli őket a felhasználók tájékoztatására" - fogalmazott. Jourová szerint azoknak a vállalatoknak, köztük a Google, a Microsoft és a Meta, melyek csatlakoztak az EU félretájékoztatás leküzdésére létrehozott magatartási kódexéhez, júliusban jelentést kell tenniük a mesterséges intelligencia által lehetségesen terjesztett dezinformáció kezelésére bevezetett biztosítékokról.
    

Emlékeztetett, a Twitter múlt héten mondta fel a vonatkozó uniós kódex szerinti együttműködését, és arra figyelmeztette az amerikai közöségi oldalt, hogy a közeljövőben szabályozási ellenőrzésre számíthat. "A kódex elhagyásával a Twitter nagy figyelmet keltett, és a konfrontációt választotta. Úgy gondoljuk, hogy ez hiba a Twitter részéről. A Twitter a nehezebb utat választotta" - fogalmazott az uniós biztos, majd hozzátette: határozottan és sürgősen ellenőrizni fogják, hogy az amerikai cég tevékenysége megfelel-e az új digitális szolgáltatásokról szóló, augusztus 25-én hatályba lépő uniós szabályozásoknak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com