Valódi volt a kitaláltnak vélt római császár egy erdélyi aranyérme tanúsága szerint

Tudósok egy Erdélyben talált ókori aranyérme segítségével bebizonyították, hogy valóban élt az eddig kitaláltnak hitt harmadik századi római császár, Sponsianus - olvasható csütörtökön a BBC brit műsorszolgáltató honlapján.A Sponsianus nevét és képmását viselő érmét néhány másikkal együtt több mint háromszáz éve fedezték fel a mai Erdélyben, amelynek a nyugati és déli része az i. sz. II. és III. században a Dacia nevű római tartományhoz tartozott. Miután hamisítványnak vélték, az érmét egy múzeum szekrényébe zárták.
    

A tudósok most azt mondják, az érmén mikroszkóp segítségével felfedezhető karcolások azt bizonyítják, hogy kétezer évvel ezelőtt forgalomban volt. A kutatást vezető Paul Pearson professzor, a londoni University College tanára azt mondta a BBC-nek, hogy valósággal megdöbbentette a felfedezés. "Valójában egy császárt találtunk. A szakértők eddig kitalált személynek hitték és +kiírták+ a történelemből" - mondta a professzor. "Úgy véljük azonban, hogy valós személy volt, és szerepet játszott a történelemben".
    

Az érme, amely körül a kutatás folyt, egy kisebb kincslelet része volt, amelyet 1713-ban fedeztek fel. A 19. század közepéig eredeti római érmének hitték, majd az egyszerű kialakítása miatt feltételezték, hogy korabeli hamisítók műve.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A végső csapást Sponsianus pénzére Henry Cohen, a Francia Nemzeti Könyvtár (BNF) vezető érmeszakértője mérte, aki szerint ezek a római érmék nemcsak újkori hamisítványok, de szegényesen kidolgozottak és "nevetségesen megtervezettek". Más szakértők is egyetértettek ezzel, és Sponsianus mindmáig kikerült a szakirodalomból.
    

Pearson professzor viszont, aki a római birodalom történetéről szóló könyvéhez folytatott kutatása közben látta az érméről készült fényképeket, feltételezte, hogy az érmén lévő karcolások arról tanúskodnak, hogy valamikor forgalomban volt. Kapcsolatba lépett a Glasgow-i Egyetem gondozásában működő Hunterian Múzeummal, ahol az érmét egy szekrényben őrizték az eredeti kincsből származó másik hárommal együtt, és kérte, hogy kutatásokat folytathasson az ottani kollégákkal.
   

A kutatók nagy felbontású mikroszkóppal megvizsgálták a négy érmét, és megerősítették a PLOS One című tudományos folyóiratban megjelent írásukban, hogy valóban vannak karcolások az érmén, és azok megfelelnek annak a mozgásnak, amelynek az érmék az erszényben voltak kitéve. Egy vegyi elemzés segítségével sikerült bebizonyítani azt is, hogy az érmék több száz évig voltak a földben - mondta el Jesper Ericcson, a múzeum numizmatikai kurátora, aki együttműködött Pearson professzorral a kutatásban.
    

A kutatók feltételezik, hogy Sponsianus katonai parancsok volt, aki megkoronáztatta magát a távoli tartomány, Dacia császárának. Régészeti kutatások megállapították, hogy 260 táján Dacia el volt vágva a Római Birodalom többi részétől. Járványok és polgárháború miatt széttöredezett a birodalom. Ellenségektől körülvéve és Rómától elvágva, Sponsianus feltehetően a káosz és a polgárháború idején magához vonta a legfelsőbb parancsnokságot, és védelmezte Dacia katonáit és polgári lakosságát, amíg helyre nem állt a rend, és Aurelianus császár uralkodása alatt a római légiók és a közigazgatás ki nem vonult a tartományból - vélekedik Jesper Ericsson.
    

"A mi értelmezésünk szerint az ő feladata volt az ellenőrzés fenntartása a katonaság és a polgári lakosság védelme felett, mert körül voltak kerítve és teljesen el voltak vágva (Rómától)" - mondta. "A provincia működő gazdasága érdekében úgy döntöttek, hogy saját pénzt veretnek". Ez az elmélet adhat magyarázatot arra, miért különböznek a vizsgált érmek a Rómában szokásos pénzektől.
    

"A polgárháború miatt nemigen tudták, éppen ki volt a császár" - mondta Pearson, aki szerint a tényleges római hatalom híján szükség volt legfelsőbb katonai parancsnokra, Sponsianus pedig átvette a parancsokságot, amikor kellett. Miután a kutatók megállapították, hogy az érmék hitelesek, s felfedezték az elveszettnek hitt római császárt, értesítették az erdélyi Nagyszebenben működő Brukenthal múzeum kutatóit is, ahol szintén őriznek egy Sponsianus-érmét. Az érme Samuel von Brukenthal bárónak, Erdély kormányzójának, a múzeum alapítójának a hagyatékában szerepelt. A báró halála óráján is az érmét tanulmányozta, és a szájhagyomány szerint az utolsó cselekedete az volt, hogy lejegyezte: "eredeti".
    

A többi tudóshoz hasonlóan a Brukenthal múzeum kutatói is hamisítványnak tartották az érmét, de megváltoztatták a véleményüket a brit kutatások eredménye láttán. A felfedezés nagy jelentőséggel bír Erdély és Románia történelme kapcsán, de általában az európai történelem szempontjából is Alexandru Constantin Chituta, a Brukenthal Nemzeti Múzeum ügyvezető igazgatója szerint.
    

"Ha ezeket az eredményeket a tudományos közösség elfogadja, újabb fontos személyiség szerepel majd a történelmünkben" - jelentette ki. Az érmék jelenleg a glasgow-i Hunterian Múzeum kiállításán tekinthetők meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

http://ujhazak.com