Végéhez közeledik a bakonybéli monostor déli udvarának régészeti feltárása

Végéhez közeledik a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor ma álló barokk rendházának déli udvarán végzett régészeti kutatás terepi része. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) által támogatott feltárás során azonosították a középkori monostor alapszerkezetét, meghatározták az épületegyüttes korát, emellett számos értékes tárgyi emléket is találtak. Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont szervezésében, az ELKH által támogatott Királyok-Szentek-Monostorok kutatási program keretében, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének oktatója, Nagy Szabolcs Balázs vezetésével 2022 áprilisában indult meg az ásatás - emlékeztet az ELKH által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.
    

Az idei bakonybéli terepi kutatás a 2022. évi ásatás szerves folytatása. A régészek már tavaly is több érdekességet figyeltek meg a Szent István-i alapítású monostor középkori, kora újkori és újkori történetére vonatkozóan.

Az újonnan megnyitott kutatóárkokban megfigyelt régészeti jelenségek alapján most a múlt évi eredményeket is sikerült kontextusba helyezniük - közölte az ELKH.
    

Mint kiemelték, a monostor korai építéstörténetében valódi áttörést értek el a kutatók: az előző évben feltárt falrészletek, padlószintek és egyéb objektumok az ideiekkel kiegészülve immár egy összefüggő, jól értelmezhető rendszert alkotnak, ennek köszönhetően feltárult a középkori monostor alapszerkezete. Sikerült azonosítani a monostor központi épületegyüttesének lényeges pontjait, így a kerengőfolyosót és az azt övező keleti, déli és nyugati épületszárnyak részleteit.
    

A kutatók szerint a középkori rendház minden bizonnyal a templom déli oldalához kapcsolódott, formája pedig a jellegzetes kvadrumos elrendezést mutatja, vagyis a közel négyzetes kerengőudvart három oldalról fogták közre a szerzetesek liturgikus, lakó- és munkatereit magukba foglaló épületszárnyak. Legalább ilyen fontos eredmény, hogy a régészek mindezek keltezéséhez is szilárd támpontokat találtak. A leírt épületegyüttest valamikor a 13. század során falazhatták fel kőből abban a formában, amely aztán az 1530-1540-es évekig meghatározhatta a rendház képét - áll a közleményben.
    

A kutatók úgy vélik: a fennmaradt kőfalak ugyan nem a 11. század eleji alapítás korából valók, ám bizonyos - elsősorban a kerengőfolyosó területén feltárt temetkezésekre vonatkozó - megfigyelések azt sejtetik, hogy a monostor már jóval korábban is hasonló alaprajzi elrendezést követhetett, legalábbis a keleti szárny és a kerengő területén.
    

A török hódoltság kezdetén a monostort hevenyészve megerődítették, majd hamarosan pusztulásnak indult, a 17. század végére aztán teljesen elromosodott és beerdősült. A feltárt újkori falmaradványok alapján úgy tűnik, hogy a 18. század elején a visszatelepülő bencések első rendházukat egészen pontosan a középkori rendház falai fölé kívánták felépíteni, követve a több száz éves maradványok vonalvezetését is - tárta fel a kutatás.
   

Minden bizonnyal a középkori szentély fölé emelt első templomuknak az írott forrásokban is adatolt bedőlése okozta az eredeti tervek módosítását. Ennek köszönhető, hogy a mai épületegyüttes a középkori épületszárnyaktól északra helyezkedik el, és így - a kutatás szempontjából szerencsés módon - lényegében a teljes középkori rendház a jórészt beépítetlen, fákkal, bokrokkal és gyeppel borított udvar alatt fekszik.
    

Az ásatás értékes leletei közé tartoznak az épületegyüttes és egykori felszereltségének tárgyi emlékei, például különböző kőfaragványok, festett idomtéglák, kályhaszemek és vakmérműves kályhacsempék, ablakszemek ólomkeret-töredékei, könyvkapcsok, üveg- és kerámiaedények töredékei. Az egyik leglátványosabb lelet egy griffet ábrázoló, minden bizonnyal a monostor templomából származó mázatlan padlótégla-töredék, melyet a szakirodalom a 12., esetleg a 11-12. századra keltez.
    

A jelenlegi tervek szerint az ELKH és a BTK közös projektjének zárásaként a régészeti kutatás terepi munkái Pannonhalmán fognak befejeződni - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com