Világszerte csökkent a klímaváltozás miatti aggodalom

Világszerte csökkent tavaly az aggodalom a klímaváltozással kapcsolatban, miközben a globális felmelegedés jelentette veszély egyre nő - közölte a The Guardian című brit napilap szerdán a Gallup intézet nemzetközi felmérésre hivatkozva.A hivatkozott közvéleménykutatás azt mutatja, 2021-ben a megkérdezettek csupán kevesebb mint fele vélekedett úgy, hogy a klímaváltozás az elkövetkezendő 20 évben "nagyon súlyos fenyegetést" jelent. Kínában, amely a világ legnagyobb légszennyezőjének számít, csupán 20 százalék volt ez az arány, három százalékkal kevesebb, mint az intézet előző, 2019-re vonatkozó felmérése során. Globálisan 1,5 százalékponttal, 48,7-re csökkent ez az arány 2021-re. A friss felmérés 121 országban készült, több mint 125 ezer ember részvételével.
    

A felmérés összeállítói rámutattak arra, hogy más, haladéktalan ügyek - például a koronavírus-járvány vagy a megélhetési nehézségek - gyakran vonják el a figyelmet a klímaváltozás hosszabb távon mutatkozó hatásaitól.     Kiemelték azonban, hogy a klímaváltozásra éppen a legérintetteb térségekben fordítják a legkevesebb figyelmet: a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a lakosság csupán 27,4 százaléka, Dél-Ázsiában pedig 39 százaléka fejezte ki aggodalmát.
   

A sydney-i székhelyű Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet által közzétett, 228 ország és régió vizsgálatával készített felmérés viszont rámutat arra, hogy az aggodalmak csökkenése nem jelenti a veszély enyhülését. Világszerte 750 millió embert fenyeget alultápláltság, és a klímaváltozás, a növekvő inflációval és az ukrajnai háborúval együtt tovább növeli az élelmiszerbizonytalanságot a világban - szögezték le az intézet részéről.
    

Az IEP tanulmánya rámutatott arra is, hogy több mint 1,4 milliárd embert fenyeget továbbá ivóvízbizonytalanság, amely 2040-re várhatóan több európai országot érint majd, egyebek között Görögországot és Olaszországot is. Steve Killelea, az IEP alapítója leszögezte: az ENSZ novemberi klímakonferenciáján a résztvevő országoknak meg kell vitatnia, miként gyorsítja fel a klímaváltozás az ökológiai fenyegetéseket, s a nemzetközi közösség miként tudná őket mérsékelni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com