5 szuper belföldi kirándulóhely, az idei év tavaszára

Megérkezett a jó idő és vele együtt a kirándulások szezonja is. Ha van egy szabad napod, de nincs ötleted hová is utazzatok, akkor olvasd el 5 tippünket, amiket főként tavasszal érdemes meglátogatni

Ahogy beköszöntenek az igazán napsütéses, pólós napok, szinte mindenki késztetést érez magában arra, hogy kivonuljon a természetbe. A tavasz közepe általában a legideálisabb az első kiruccanások megtételére, mert ilyenkor már rétegesen sem kell öltözni és nem mellesleg, ekkor már a természet is igazán felébredt. Zöldellnek a fák, nyílnak a virágok és az állatok is előbújnak téli vackaikból. Általában minden családnak van 2-3 jól bevált kiránduló helye, ahová évről évre vissza látogatnak. Ez azonban idővel unalmassá válhat, ekkor érkezik el az ideje egy kis újításnak. Ha van egy kis szabadidőd, kimozdulnál, de mégsem akarsz rengeteg pénzt költeni akár az utazásra, akár a kirándulásra, akkor szemezz következő tippjeinkből:

5.
Hármashatárhegyi kilátó:
Azok az emberek, akik Budapesten élnek, elég kevés teret kapnak ahhoz, hogy szabadon mozoghassanak. A hatalmas betondzsungelben ugyanis erre elég kevés a lehetőség. Ám némi távot megtéve, kiérve a panelrengetegből egy igazi kalandtúrába lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Hármashatárhegyhez. Egy kellemes séta az erdőben, változatos tereppel egy szuper nappal kecsegtet. Plusz bónusz, hogy épp most fog elkészülni a kilátó is, ami tökéletes kilátást biztosít fővárosunkra.

m1

4.
Tengerszem-tó:
Ezt a különleges türkizes színű tavat, az Aggteleki Nemzeti Parkban tekintheted meg, egy gyönyörű vízesés és egy bájos malom kíséretében. A hatalmas természetvédelmi terület számos izgalmas természeti képződményt és érdekességet tartogat a látogatók számára. Megismerkedhetünk a tájra jellemző állatvilággal, a sokszínű növényzettel. Itt is egy klassz kis kirándulás vár ránk egy jól kiépített túra útvonallal.

m2

3. Szinva patak: Az imádni való Bükkből eredő patakot közel 80 db híd íveli át. Magyarország legnagyobb vízesése a hegyekből lejőve átvág egész Miskolcon is, így tovább haladva hosszú útjára. Útja során számos forrás, tanösvény, szurdok és pihenőhely található. Bármelyik pontján is tekintjük meg, pazar látványba lehet részünk, de ha természet barát kirándulást tervezünk, akkor érdemes felmenni az eredetéhez közel, így az erdőben igazán szuper élményekben lehet részünk.

m3

2. Nagykörü: A jászságban, Szolnokhoz közel található ez a bájos település, ami minden tavasszal egy valóságos csodavilággá alakul át. Itt található Magyarország első számú cseresznyekertje. Április közepére több százezer cseresznyevirág bontja meg szirmait, hogy lenyűgözze a látogatókat. A csodálatos látvány mellett színes programokon is részt vehetsz, melyek április közepén szoktak megrendezésre kerülni.

m4

1 Tihany: Hazánk egyik leggyönyörűbb tája, a levendula illatú vidék. Aki egyszer járt már itt, az biztosan vissza szeretne térni majd máskor is. A kellemes idő, a tengerünk látványa, a finom virág illatok, melyeket a híres levendula ültetvények árasztanak magukból, egyszerűen varázslatos. Úgy érezhetjük magunkat, mintha Provence-ban sétálnánk.

m5

(forrás: bien.hu)

Hozzászólások


Hozd ki a maximumot a nyárból, ha nem utazhatsz el!

Hozd ki a maximumot a nyárból, ha nem utazhatsz el!

Házi mozis esttel, helyi programokkal, esetleg egynapos kirándulásokkal teheted élménydússá az évszakot.

Együnk kivit a jetlag ellen!

Együnk kivit a jetlag ellen!

Lily Soutter táplálkozási szakértő tippjei, hogy mit együnk, ha nem akarunk szenvedni az időeltolódás miatt.

Mi történik a szökőkútba dobott érmékkel?

Mi történik a szökőkútba dobott érmékkel?

A régi babonának nagyon is valós és szép eredménye lesz.

Török és ír közmondások

Török és ír közmondások

Utazás során hallható bölcsességek és jelentésük, ami gazdagabbá teheti az életünket.

A 2017-es nyár legjobb európai úti céljai

A 2017-es nyár legjobb európai úti céljai

Nem fogunk csalódni Moldovában, Észak-Németországban, de Gotland és Páfosz is emlékezetes élményekkel gazdagíthat.

Csodás középkori magyar templomok és történetük

Csodás középkori magyar templomok és történetük

Nyolc hazai szent hely, amit látni kell!


Mostantól tilos a Trevi-kút szélén szelfizni

Mostantól tilos a Trevi-kút szélén szelfizni

Akár 450 eurós pénzbírságot is kaphatnak a turisták, ha túl közel mennek Róma egyik jelképéhez.

Egy hajszálon múlt, hogy nem történt légikatasztrófa

Egy hajszálon múlt, hogy nem történt légikatasztrófa

Az utasok nem sejtették, hogy mennyire közel járt a repülőjük a tragédiához.

A titokzatos és varázslatos Edinburgh legjobb kirándulóhelyei

A titokzatos és varázslatos Edinburgh legjobb kirándulóhelyei

Hajókat forgató óriás kerék, börtönből kialakított madársziget is szerepel a skót város legkülönlegesebb helyei között.

Térkép a legveszélyesebb és a legbiztonságosabb nyaralóhelyekről

Térkép a legveszélyesebb és a legbiztonságosabb nyaralóhelyekről

Európán belül hova érdemes utazni 2017 nyarán, illetve melyik országokban lehetünk a legnagyobb veszélyben?

http://ujhazak.com