A legjobb családi üdülőhelyek Európából

Üdülőhelyek, ahonnan az egész család felejthetetlen élményekkel tér majd haza.

Mókás kalandtúrák? Egész napos pancsolás a vízparton? Nagy hegyi túrák, vagy egy emlékezetes nap egy vidámparkban? Ahhoz, hogy az ember ilyen sok élményt bezsebeljen úgy, hogy az egész család elégedetten térjen haza a nyaralásból, nem egyszerű feladat. Ám nem kell feltétlenül több százezer forintokat kiadni repülőjegyekre, hogy a föld másik felére utazzunk, hiszen jutányos áron már Európában is megszervezhető egy klassz családi nyaralás. Akár apartmanról, szállodáról, vagy egy mókás kempingezésről is legyen szó, végső soron nem az számít, hogy hová megy a család, hanem az, hogy kellemesen töltsék az időt együtt, ezt pedig akárhol megtehetik. A következő összeállításunkban 10 olyan európai helyet ismerhetsz meg, ahová kifejezetten családi nyaralásokat érdemes szervezni.

1. Prater, Bécs: Ausztria vidámparkja, a világ leghíresebb szórakoztató komplexumai között szerepel. Itt található többek között, a világ legmagasabb körhintája, hiszen egészen 117 méteres magasságig ér fel. Erre a helyre érdemes egy egész napot rászánni, hiszen rengeteg szórakoztató egység áll rendelkezésére a vendégeknek, hogy minden korosztály megtalálja a magának megfelelőt.

u1

u2

u3

u4

 

2. Lenvos Gites, Franciaország: A Blavet völgy szívében épült, Lenvos Gites, egy bájos szabadidő központ. Tökéletes hely arra, hogy az egész család kikapcsolódhasson a szabadban, ugyanis a létesítmény számos szórakoztató szolgáltatást nyújt az üdülő családoknak. A hely horgásztavai lehetővé teszik a horgászatot és a csónakázást. Kipróbálható a falmászás is és kirándulások szervezhetők a vadonba, ahol megismerkedhetünk a környék növény- és állatvilágával. Ha mindez még nem lenne elég, akkor a közelben húzódó homokos tengerpart is a rendelkezésünkre áll, a tökéletes kikapcsolódás élvezetéhez.

u5

u6

u7

 

3. Bounce Below, Egyesült Királyság: A Wales-i Llechwedd barlangokban található a világ egyik legmókásabb kalandparkja. Bár jobban belegondolva nevezhetnénk ugrálóparknak is, hiszen a 176 éves barlang belsejében 3 gigantikus trambulin és egy 60 láb hosszú csúszda is található többek között. A világ első földalatti szórakoztató központja kétségtelen, hogy felejthetetlen emlékekkel ajándékozza meg az egész családot.

u8

u9

u10

 

4. Antalya, Törökország: Következzen egy klasszikus tengerparti üdülőhely. A statisztikák szerint, a családos nyaraló emberek ezt a helyet kedvelik a legjobban, Törökországban. A parton található hotelekben különböző játék komplexumok várják a mókázni vágyó gyerekeket. A tiszta és kellemes hőmérsékletű víz, illetve a meseszép környezet szintén tökéletes helyszíne lehet egy pihenős nyaralásnak.

u11

u12

u13

u14

 

5. Finca Sa Rota d'en Palerm, Spanyolország: Mallorca szigete rengeteg turistát vonz évente. A szállodában mindenféle korosztály megtalálhatja a szórakozását, amiről a medence és a hatalmas kert gondoskodik. Persze ne feledkezzünk meg a közelben húzódó mesés tengerpartról és a hely központjában található hangulatos kis bárokról, éttermekről és játéktermekről sem.

u15

u16

u17

 

6. Tropical Island Resort, Németország: Berlin világhírű vizes szórakoztató komplexuma, egy volt szovjet repülőtér helyére épült. A hatalmas létesítmény a nap 24 órájában nyitva áll az élményre vágyó vendégek előtt, akik a komplexumba lépve úgy érezhetik magukat, mintha valójában egy trópusi szigeten lennének. A paradicsomi környezet, rengeteg csúszda és élmény medence, exkluzív szolgáltatások mellett igénybe vehetjük a salsa oktatást is. Ezen a helyen az egész család jól fog szórakozni!

u19

u20

u21

u22

u23

 

7. Monte Sixeri Farm, Olaszország: A Szardínia-sziget legkeresettebb helye egy hatalmas területet ölel magába. A szikás part - némi kaviccsal megfűszerezve - biztosítja a földöntúli látványt nyújtó, kristály tiszta vizet, melyben könnyedén búvárkodhatnak a picik is. A tengerparti mókák mellett, sok érdekesség várja a családokat a farmon és a szigeten egyaránt.

u24

u25

u26

u27

 

8. Port Aventura Mediterránia, Spanyolország: A Costa Brava és Costa Daroda mentén húzódó park, rengeteg szórakozási lehetőséggel kecsegtetni az oda látogatókat. Kipróbálható többeközött a katapult is, mely a eléri a 135 km/h-ás sebességet is. A park körül hangulatos mediterrán falvak helyezkednek el, melyek lehetőséget biztosítanak a helyi kultúra megismerésére és a kulináris élvezetek hajszolására is.

u28

u29

u30

 

9. Gardaland Garda-tó, Olaszország: Olaszország legnagyobb vidámparkjában található, kastélyra emlékeztető hotel, egy igazi kalandos üdülésre invitálja meg az embereket. A szórakoztató komplexumban számos hullámvasút, sergő található. A Park kirándulásokat és vízitúrákat is szervez, emellett az elragadó Sea Life Aquarium is tárt karokkal várja lelkes látogatóit, akik megcsodálnák testközelből a vízalatti világ élőlényeit.

u31

u32

u33

u34

u35

 

10. Disneyland, Párizs: Végül következzen a gyerekek legnagyobb szenzációja, ami egyben Franciaország legnagyobb turista attrakcióinak egyike is, a Disneyland. Talán nem meglepő, hogy egész Európa legnépszerűbb vidámparkja ez a fantázia világ, ahol kedvenc rajzfilm figuráink és a szívmelengető történeteink is megelevenednek a szemünk láttára. Az egész napos mókára és felejthetetlen élményekre vágyó kis- és nagy gyerekes családoknak mindenképpen érdemes ide ellátogatni.

u36

u37

u38

u39

u40

Hozzászólások

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

Ezekre a helyekre mindenképpen érdemes ellátogatni egyedül, a barátokkal vagy az egész családdal!

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Így spórolhatsz az utazásszervezésen!

Tanácsok egyedül utazóknak

Tanácsok egyedül utazóknak

Erre a tíz dologra mindenképpen figyelned kell, ha egyedül vágsz neki a nagyvilágnak!

http://ujhazak.com