A magyarok kétharmada tervez horvátországi nyaralást idén a Szallas.hu kutatása szerint

A magyarok kétharmada tervez nyaralást Horvátországban idén a Szallas.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb online kutatása szerint, amelyből az is kiderült, hogy tízből nyolc utazást tervezőt nem befolyásol az orosz-ukrán háború az üdülés tervezésekor.Az MTI-nek küldött keddi közleményben ismertetik: a horvátországi, idén megtett aktív foglalások száma csaknem ötszöröse a tavalyi év hasonló időszakában beérkezett foglalásokénak, de egyelőre 23 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben ugyanekkor. A foglalási érték ugyanakkor már 5,5-szöröse a 2021-es szintnek és 1 százalékkal nőtt 2019-hez viszonyítva.
    

A foglalási darabszám és értékváltozás közötti különbség legfőbb oka, hogy megnőtt a magasabb kategóriás szállások kereslete, és az áremelkedés is növeli a foglalási értéket - fejtette ki a közleményben Kelemen Lili a Szallas.hu sajtószóvivője. A foglalások hosszában is látható enyhe emelkedés a korábbi évekhez képest. A pandémia előtt januárban érkezett a legtöbb foglalás, ez eltolódott a nyár felé a járvány és a háború okozta bizonytalanság miatt. Éppen ezért a Szallas.hu szakértői szerint akár megdőlhet a 2019-es szint is.
    

A válaszadók háromnegyede online szállásfoglaló portálon keres szállást, és a felmérés résztvevőinek kétharmada bankkártyás fizetést részesít előnyben horvát nyaralása során. A készpénzhez szükséges pénzváltást tízből nyolcan itthon intézik, Horvátországban csak a válaszadók negyede vesz fel bankjegyet ATM-ből. A magyarok legkedveltebb úti célja az Isztriai-félsziget, Dalmácia-Split régió és a Kvarner-öböl - mondta a közlemény szerint Herceg Ivana, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója.


A legtöbben augusztusban és júliusban utaznak, és 5-7 éjszakát töltenek el. A Horvátországba indulók csaknem fele apartmant, 18 százalékuk  4-5 csillagos hotelt keres. Népszerűek még a 2-3 csillagos hotel (16,2 százalék) és a panzió/vendégház (15,5 százalék) kategóriák is. A többség ellátás nélküli opciót, harmaduk félpanziót és 15 százalékuk csak reggelit választ. A teljes ellátást csak a válaszadók 6 százaléka igényli.
    

A Szallas.hu egy másik felmérése szerint a vendégek több mint kétharmada csak belföldi nyaralást fontolgat, negyedük külföldi és belföldi utazást is szervez, 6 százalékuk pedig idén csak a határon túl tölti el szabadságát. Tízből nyolc vakációzó magyart nem befolyásol az orosz-ukrán háború az üdülés tervezésekor. Körülbelül minden tizedik válaszadó viszont a háború miatt marad inkább belföldön - közölték.
    

A Szallas.hu Kft.-ként működő cég 2019 márciusától Zrt.-ként folytatja tevékenységét, 6 leányvállalatát összefogva. Szallas Group márkanév alatt 16 terméket működtet 5 országban, 6 irodában, több mint 350 dolgozót foglalkoztat. A magyar vendégek a Szallas.hu-n 24,5 milliárd forint értékben foglaltak szállást magyarországi szálláshelyekre 2021-ben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Tíz úti cél, ahol nem kell tartanod a túlzsúfoltságtól.

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

A Berkshire Hathaway Travel Protection állította össze a rangsort.

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Az Expedia Group felmérése mutatja meg, hogy mely irányok határozhatják meg a turizmust az évben.

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Csodás helyek, amelyeket hamarosan eláraszthatnak a turisták.

http://ujhazak.com