A világ legkülönlegesebb városai

A tizenkét város között van, ahol tilos meghalni, máshol tárt karokkal várják a földönkívülieket, megint máshol a lakók nem viccből mondják, hogy a pokolból jöttek.A világon minden város különleges, mert például a neve hallatán az emberek felkapják a fejüket, vagy a helyi szabályok, lakosok, szokások, látnivalók, épületek természeti adottságok miatt lesz egyedülálló egy hely.

A legpokolibb város: Ha a földi Poklot keresed, akkor az Egyesült Államokba kell utaznod, azon belül is Michigan államba. Habár a város nevének eredetét homály fedi, az biztos, hogy a helyiek nagyon szívesen adóznak a pokoli legendának és tovább öregbítik a város hírnevét.

A városba érkező turisták imádják lefényképezni magukat az „Isten hozott a Pokolban” feliratú táblával. A helyi ajándékboltban pedig jelképes, 6,66 dolláros áron árulják a pokoli földterület egy-egy négyzetméterét.

A város, amely egyszerre két államot ölel fel: Gyakori jelenségnek nevezhető az, hogy két ország osztozik egy városon, ám mégis Büsingen am Hochrhein helyzete a legszokatlanabbnak nevezhető. A város egy német svájci exklávé, ami miatt gazdaságilag Svájchoz, közigazgatásilag Németországhoz tartózik.

Ez az egyetlen német város, ahol a svájci frank a fő valuta.

Emellett Büsingen am Hochrhein két postai kóddal, egy némettel és egy svájcival, rendelkezik, a helyiek pedig német és svájci telefonszámokat is használnak. Az FC Büsingen a világon az egyetlen olyan német csapat, amely svájci bajnokságban játszik.

A város, ahol a halottak száma meghaladja az élőkét: Összesen tizenhét temető található a kaliforniai Colma városában, ahol minden élőre ezer halott jut. Ez a bizarr helyzet azért alakulhatott ki, mert a hatóságok régebben úgy döntöttek, hogy a közeli San Franciscóból áthelyezik ide a temetőket, és ide temették el a korábbi elhunytakat.

Colma lakossága eredetileg sírásókból, virágkötőkből és emlékmű készítőkből állt, de az 1980-as évek óta más munkát végző emberek is elkezdtek letelepedni a városban, aminek mottója: „Csodás az élet Colmában!”Város a tető alatt: Az alaszkai Whittier egésze egy korábbi katonai létesítmény 14-es épületében található, de itt helyezkedik el a város rendőrállomása, kórháza és temploma is. A különleges város azért jött létre, hogy az emberek spóroljanak a fűtésen, hiszen egész évben nagyon hideg és szeles az időjárás. A városkában 220 fő él.A „kínai osztrák” város: Azt jól tudjuk, hogy a kínaiak bármit lemásolnak, de az azért meglepő, hogy teljes városok reprodukcióját is elkészítik, így például a osztrák Hallstatt falut, hogy az emberek Kína elhagyása nélkül érezhessék át az osztrák hangulatot.

A kínaiak először a templomot építették meg, majd kialakították az eredetihez kísértetiesen hasonlító utcákat. Habár a hasonlóság nagy, az mégsem elhanyagolható különbség, hogy a kínai Hallstattban drágább az ingatlan ára, mint az eredeti faluban.Város a nyílt tengeren: Azerbajdzsán egyik iparvárosa Neft Daşları (Olajsziklák), amely fém platformokon a nyílt tengeren, egy olajmező fölött található. Itt tulajdonképpen nem él senki, leszámítva azt a néhány ezer embert, akik pár hónapot a városban dolgoznak.

A város, ahol nem lehet meghalni: A Föld legészakabbra fekvő települése Longyearbyen, Svalbard városa, ami nem ezért igazán különleges, hanem azért, mert itt hivatalosan tilos meghalni. A városnak van temetője, de azt 70 éve nem használják.

Természetesen ennek a furcsa szabálynak jó oka van, ugyanis a fagyos klíma megakadályozza a holttestek lebomlását, ráadásul a vadonélő állatok tetemek után kutatnak. Mivel sajnos a halál nem úgy működik, hogy be lehet tiltani, ezért a holttesteket Norvégiába szállítják át repülővel.A legkékebb város: A marokkói Chefchaouen városban minden épület, beleértve az ajtókat, a lépcsőházakat is, a kék valamilyen árnyalatában pompázik. A helyi legenda szerint régen az itt élő zsidók festették kékre a várost, mert számukra ez egy szent szín. A zsidók már elhagyták a várost, de az új lakók szívesen őrzik a hagyományt.A sziklába vájt város: A spanyolországi Setenil de las Bodegas várost rengeteg turista keresi fel, aminek valószínűleg az oka az, hogy egy hatalmas bazaltsziklából vájták ki a települést. Itt az utcák fölött nem az égbolt látható, hanem a sziklák. Habár az embernek olyan érzése támadhat, hogy mindjárt rászakad az egész, mégsem kell félni, mert már évszázadok óta stabilan áll.Az utolsó szabad város: A kaliforniai Slab City elsősorban a hobók, a nyugdíjasok városa, valamint azoké, akik nem tudnak máshova menni. Az itt élők viskókban laknak, szekereken közlekednek, valamint nélkülözik a folyó vizet, a villanyt, nincsenek közművek, se adó és bérleti díj.

Nekünk ez elég kényelmetlennek hangozhat, ám Slab City valójában kifejezetten kényelmes életet biztosít a lakóknak, ezért is nevezik az „utolsó szabad városnak” Amerikában.A földönkívüliek városa: Mind tudjuk, hogy állítólag földönkívüliek zuhantak le 1947-ben Roswell városában. Habár ezen lehet vitatkozni, az mégis biztos, hogy turistacsalogatás szempontjából remek ötlet volna az Idegenek városának elnevezni a települést, ahol gyakoriak a földönkívüliekről szóló fesztiválok. A helyi McDonald's humanoid képekkel tesz hozzá a városképhez.A barlangváros: A Star Wars rajongóinak aligha kell bemutatni a Tunézia déli részén fekvő Matmata várost, ahol a berberek a föld alatt alakítottak ki maguknak lakóhelyet. Az 1970-es években a föld felszínén is alakítottak ki házakat, de sokan még mindig a hagyományosan kialakított helyeket szeretik.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Öt csodás európai falu, amit tökretesznek a látogatók.

Európa túlértékelt látnivalói

Európa túlértékelt látnivalói

Kilenc látnivaló, amit érdemes elkerülni 2026-ban.

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Hét európai város, ahol életre szóló élmény az évbúcsúztatás.

A világ 10 legkoszosabb városa

A világ 10 legkoszosabb városa

Budapest is szerepel a listán.

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

http://ujhazak.com